Az MKP-ból kilépett öt képviselő, Bugár Béla, Gál Gábor, Simon Zsolt, A.Nagy László és Bastrnák Tibor szövetségre lépne a parlamentben olyan képviselőkkel, akik – hozzájuk hasonlóan – korábban kiléptek más pártból. Viszont többen jelezték, hogy ezt a kezdeményezést nem támogatják.

Akkor hozhatnának létre új frakciót, hogy ha a parlament is támogatná. Ugyanakkor többen is úgy reagáltak, hogy nem támogatják a kezdeményezést.
Ján Kovarčík HZDS-es képviselő jelezte, ők nem támogatják, hogy ” pártok árulói frakcióba csoportosuljanak“. Hozzátette, válság van, és az új frakciónak biztos lennének anyagi ráfordításokat igénylő követelései.
Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) sem lelkesedik az ötletért. „Kérdéses, hogy valóban függetlenek-e, hiszen mindannyian bejelentették, hogy politikai pártban akarnak tevékenykedni, illetve éppen új pártot alapítanak. Ebből a szempontból ez nem egy őszinte kezdeményezés“ – jelentette ki Pavol Abrhan (KDH) képviselő.
Farkas Iván (MKP), az MKP Országos Tanácsának elnöke közölte, a párt frakciója tárgyalni fog a kérdésről, és majd kialakítják álláspontjukat.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS