Az új szlovákiai párt, a Most-Híd nem tűri meg tagjai között a volt kommunista ügynököket, valamint a titkosszolgálat munkatársait sem. Bugár Béla úgy nyilatkozott, a pártba való belépéshez szükséges kérdőív ezt a pontot is tartalmazni fogja. Amennyiben mégis rájönnénk, hogy valaki együttműködött az állambiztonsági szervekkel, akkor az illető veheti a kalapját – mondta a frissen megválasztott pártelnök. A kérdőívben a pártba való felvételt kérő tagnak arról is nyilatkoznia kell, hogy volt-e már valamilyen más párt tagja és melyiké.

Bugár kényes témának nyilvánította a Beneš-dekrétumok és az autonómia fogalmát. Szerinte az elmúlt időszakban nem megfelelő módon álltak hozzá ezekhez a témához a politikusok és többet ártottak vele, mint használtak  a szlovákiai magyarságnak. Bugár pártja egyenlőre kerüli a kényes, tabu-témákat arról szerinte meg kell kérdezni majd a társadalmat is, hogy mi a fontos számukra. A párt tehát egyenlőre elzárkózik az autonómia és a Beneš-dekrétumok témáinak megnyitásától. A múltban egyébként hasonlóan járt el Bugár Béla, amikor kormányon volt a szlovák pártokkal együtt. Akkor is tabunak számított az önrendelkezés és a jogfosztottság kérdése.

Felvidék Ma