Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai párt, a Most-Híd első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn zajló alapító közgyűlés küldöttei.
A röviddel 10 óra után kezdődő közgyűlésen Bugár Béla és Rudolf Chmel is beszédet mondott.
Bugár leszögezte: „Olyan politikai párt létrejöttét kezdeményeztük, amely közös hazánkban, a többnemzetiségű Szlovákiában a nyitottság, a tisztesség, a felelősség és a bizalom jegyében, a kölcsönös és méltányos együttműködés eszméjét tűzte zászlajára.”

Rudolf Chmel a küldöttek előtt kijelentette, hogy független értelmiségiként és polgárjogi aktivistaként csak minimálisan lehet a közéletre hatni, ugyanakkor a politika és a politikusok nélkül valószínűleg ez nem fog menni. Chmelnek meggyőződése, hogy az ország déli, északi, keleti vagy éppen nyugati részein élők elsősorban nyugodt életet szeretnének. „Hidakra van szükségük, nem pedig árkokra” – mondta a volt kulturális miniszter.

A Magyar Koalíció Pártjából kilépő szlovákiai magyar politikusnak a választáson nem volt ellenfele, így az új szlovákiai párt elnökévé Bugár Bélát választották.
A Híd alelnökei: Rudolf Chmel, Pfundtner Edit, Simon Zsolt.
Elnökségi tagok: A. Nagy László, Bastrnák Tibor, Gál Gábor, Jakab Elemér, Solymos László, Vörös Péter.
A párt felügyelőbizottsága tagjaivá választották Beňo Sylviát, Lukáč Zsoltot és Zsiga Magdolnát.

A közgyűlés résztvevői kitértek a szlovák parlament által elfogadott nyelvtörvény ügyére is. Nyilatkozatban ítélték el a június 30-án elfogadott törvényt és kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá azt. A nyilatkozatban aggályosnak nevezik, hogy az új törvény az országban élő kisebbségek, a magyarok és romák kárára született és veszélyezteti a békés együttélést a szlovákok és más nemzetiségű állampolgárok között.
Az új elnök az első fontos megmérettetésnek az őszi megyei választásokat nevezte, amikor már jelölteket állít az új párt. Arról nem tudni, hogy tárgyalnak-e majd a magyar párttal, hiszen a megosztottság és a széthúzás könnyen oda sodorhatja a felvidéki magyarságot, hogy a nevető szlovák fél szerzi meg a déli magyarok lakta megyékben a vezető pozíciókat.

Felvidék Ma