(Duray Miklós véleményével frissítve) A Focus intézet augusztusi közvélemény-kutatása szerint most a Smer nyerné a választásokat, az MKP és a Híd összesen 11,5%-ot kapna, mégpedig úgy, hogy mindketten átlépnék a parlamentbe jutás küszöbét.
Az augusztus 4. és 11. között készült felmérés során 1038 személyt kérdeztek meg, mely az alábbi preferenciákat hozta:

Smer – 38,5%
SDKÚ-DS – 14,3%
KDH – 9,9%
SNS – 8,5%
HZDS – 6,8%
MKP – 6,3%
Híd – 5,2%

A Focus két hónappal korábbi felmérésekor az MKP-nak 8,6% volt.

1% feletti eredményt ért el a SaS (3,4%), a Zöldek Pártja (2,4%), a KSS (2,1%) és a Szabad Fórum (1%).

Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke szerint a felmérést “megvásárolták”: “Már az 1994-es komáromi nagygyűlés után tapasztaltuk, hogy a magyar választópolgárokat illetően a közvélemény-kutató felméréseket bizonyos érdekek szerint befolyásolják. Az akkori érdekek arról szóltak, hogy az Együttélést hátrányos helyzetbe hozzák a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal (MKDM) és a Magyar Polgári Párttal (MPP) szemben. Ezt azért akarták elérni, mert az Együttélés volt a mozgatórugója a komáromi nagygyűlésnek, melyhez az A. Nagy László által vezetett MPP nem csatlakozott, a Bugár Béla vezette MKDM pedig mindent megtett annak a sikertelenségéért. Amikor 2007-ben a Magyar Koalíció Pártja Kongresszusa leváltotta elnöki tisztségéből Bugár Bélát, fokozatosan kialakult egy, a korábban említetthez hasonló helyzet. Ha a szlovákiai titkosszolgálat által kézben tartott személyek kikerülnek a szlovákiai magyar politika irányításának a központjából, akkor pénzt nem kímélve próbálják őket előtérbe hozni. Erről szólhat a mostani felmérés is” – mondta Duray Miklós.

Felvidék Ma