A válság megváltoztatta a fogyasztói szokásokat, ami azt jelenti, hogy a polgárok többsége takarékosabb lett. Legalábbis ez derül ki a TNS SK ügynökség által készített felmérésből, melynek eredménye azt mutatja, hogy a megkérdezettek 52,3 százaléka az eddiginél jobban spórol, 45,3 százalék nagyjából ugyanannyit költ, míg 1,5 százalék az eddiginél is többet engedhet meg magának. Az emberek többsége főleg a nagyobb kiadásokon szeretne lefaragni, továbbá a háztartásba való beruházáson. Ezt követi a nyaraláson történő takarékoskodás és a vendéglátóhelyek látogatásának szűkítése, majd a sort az öltözködésen és a kultúrán történő takarékoskodás zárja.
Szintén kiderült a felmérésből, hogy az emberek nagy része leszállított árú termékeket igyekszik vásárolni, ugyanakkor kevesebbet költ gyümölcsre, zöldségre, sőt fagylaltra és egyéb édességre. Sokan külföldön intézik el a nagybevásárlást, kevesebbet telefonálnak és jellemző a kábeltévé-előfizetés lemondása.

Felvidék Ma, aktuálne.sk