A települések önkormányzatainak költségvetése veszélybe került a válság miatt, ezért rendkívüli pénzügyi segítséget várnak az államtól, mintegy 130 millió euro nagyságban, hangzott el a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának tegnapi ülésén. A Pénzügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott a kéréssel kapcsolatban. A júliusi adatok, illetve előrejelzések alapján a Társulás vezetői azzal számolnak, hogy a települések bevételei mintegy 232 millió euróval csökkennek a válság miatt. A jövő évet tekintve pedig még az ideinél is pesszimistább az előrejelzés, a Társulás ugyanis az eddiginél is nagyobb bevételkieséssel számol a települések költségvetésében. Ezért a várható negatív következmények mérséklése miatt intézkedések meghozatalát javasolják. Ezek közé tartozna például a pedagógiai alkalmazottakról szóló törvény végrehajtásának felfüggesztése, mivel az részben az önkormányzatokra hárítja a törvényben rögzített béremelés végrehajtását. De ugyancsak javaslatként hangzott el a községek vagyonáról szóló törvénymódosítás életbe lépésének elhalasztása, mely szintén pluszköltségeket róna az önkormányzatokra, mivel a földterület eladását szakértői véleményhez köti.

Felvidék Ma, Pravda