Akit a hamarosan hatályba lépő szlovák nyelvtörvény miatt megbüntetnek, forduljon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz – tanácsolta az InfoRádió Aréna című műsorában Schöpflin György. A Fidesz európai parlamenti képviselője hozzátette: reményei szerint, ha minél több ilyen eset történik, akár meg is hátrálhat a szlovák kormány.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint, ha sokan kérik az európai intézmény segítségét, akkor az a szlovák kormánynak egy idő után kínos lesz, és előfordulhat, hogy meghátrál.

Ha az unióban szóba kerültek a kisebbségi kérdések, akkor azok meddő vitába torkollottak – tette hozzá a politikus, aki azonban hangsúlyozta: továbbra is fel kell állni a parlamentben, és el kell mondani, hogy a nyelvtörvény kapcsán súlyos visszaélés történik.

A mostani európai parlamenti ciklusban stratégiailag a 2011-es soros magyar elnökség a legfontosabb Magyarországnak – hangsúlyozta Schöpflin György, hozzátéve: a politikai osztálytól kezdve a médiáig mindenkinek fel kell készülnie erre a feladatra.

Úgy véli: bár a mostani kormány elkezdte az előkészületeket, nem lehet pontosan tudni, hogy hol tartanak, mert nem tájékoztatják megfelelően a többi pártot.

A Néppárt frakciójában ülő európai parlamenti képviselő szerint a ciklus másik fontos kérdése lesz a közös agrápolitika újratárgyalása, és a következő uniós költségvetés előkészítése is a magyar elnökség idején lesz esedékes.

A Európai Unió versenyképességéről szóló Lisszaboni Stratégia is 2010-ben jár le, így a politikus elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar elnökség alatt írják alá a következő, már Budapesti Stratégia névre keresztelt programot.

Inforádió, MTI, Felvidék Ma