Duray Miklós szerint a rendszerváltás után nem a keddi dunaszerdahelyi nagygyűlés volt az első országos méretű és egységes jogvédelmi fellépése a szlovákiai magyarságnak.

“A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben eddig három alkalommal került sor ilyen rendezvényekre. Attól tartok, hogy ez nem is az utolsó olyan nagygyűlése volt a felvidéki magyarságnak, amely nemcsak valamilyen cél érdekében valósult meg, hanem egyben tiltakozás is volt” – nyilatkozott a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke.

Duray Miklós Lauer Edith-tel a dunaszerdahelyi nagygyűlésen (Fotó: Felvidék Ma)

Az első akció 1994. január 8-án volt Révkomáromban. “Akkor Szlovákia közigazgatási átszervezésének tervezett módja ellen tiltakoztunk, azért, hogy a felvidéki magyarság által lakott területet ne szabdalják szét olyan közigazgatási egységekre, amelyek között megszűnhetne a szerves együttműködés. Ugyanakkor követeltük az önkormányzatiság megerősítését” – emlékeztetett a politikus.
A második nagygyűlés-sorozatra 1995-1997-ben került sor, amikor az akkori kormányzat be akarta vezetni az alternatív oktatást, “tehát felváltani a magyar nyelvű oktatást szlovák nyelvűvel”. A szlovákiai magyarok egyben tiltakoztak azoknak az iskolaigazgatóknak az elbocsátása ellen, akik kiálltak a kétnyelvű bizonyítványok kiadása mellett, amelyeket a kormányzat betiltott.

“Ez sorrendben a harmadik nagygyűlésünk, s pillanatnyilag nem tudni, lesz-e belőle sorozat, vagy sem. Ezt az általános nyelvvédelem érdekében hívtuk össze, nemcsak a nyelvhasználati jogaink csorbítása ellen, hanem a bővítéséért is” – magyarázta Duray, aki a szocialista rendszerben, a nyolcvanas években a magyar kisebbség érdekében kifejtett tevékenységért börtönbüntetést is szenvedett.
Duray szerint kérdéses, hogy mi lesz az eredménye a dunaszerdahelyi nagygyűlésnek. “Szlovákiában ugyanis nemsokára parlamenti választások lesznek. Ez egyrészt fokozza a politikai magyarellenességet, másrészt a szlovák parlamenten kívüli pártok mindegyike is szinte kivétel nélkül abban reménykedik, hogy ha magyarellenes arculatát mutatja ki, azzal választókat szólíthat meg, választásokat nyerhet” – mutatott rá.

“Én úgy látom, hogy ez a nagygyűlés a (szlovákiai) választásokig nem hoz gyümölcsöt. Egy eredménye azonban lehet, az, hogy talán elodázza a törvény szigorú végrehajtását. Pillanatnyilag ebben reménykedünk” – húzta alá Duray.

MTI, Felvidék Ma