Továbbra is ellentétesen ítéli meg a szécsényi magyar-szlovák kormányfői találkozót a Fidesz és az MSZP. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelyet a szlovák miniszterelnök már csütörtökön is kifogásolt, újabb kritikát kapott Pozsonyból pénteken.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke ismét élesen kritizálta a csütörtökön elfogadott 11 pontos nyilatkozatot. A politikus “súlyos, megalázó diplomáciai kudarcnak” minősítette a dokumentumot, amely “legitimálta” a magyarellenes szlovák politikát.

A fideszes politikus azzal vádolta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy “negligálta” a szlovák államnyelvtörvény ügyében kialakult négypárti konszenzust. Ugyanezzel, a pártközi egyetértés felrúgásával vádolta a fideszes vezetőket Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője. A politikus a határon túli magyarsággal szembeni bűnnek nevezte a Fidesz politikáját.

Balázs Péter külügyminiszter azt mondta, hogy a magyar kormány és az Országgyűlés “offenzívájának” eredményeként áttörés történt a szlovák államnyelvtörvény tekintetében a kormányfői találkozón. Szerinte a Szlovákiában élő magyarok bátran beszélhetnek magyarul, mert a szécsényi kormányfői találkozó megteremtette ehhez a helyzetet.

Az SZDSZ-es Eörsi Mátyás szerint a magyar-szlovák kormányfői találkozón született megállapodás kimozdíthatja a holtpontról a két ország kapcsolatát, a magyar pártok azonban “infantilizmusról és teljes felelőtlenségről” tettek tanúbizonyságot, miután egymásnak estek.

Bajnai Gordon miniszterelnök visszafogottan nyilatkozott a találkozóról. Az Új Szó című pozsonyi lapnak adott interjújában eredménynek nevezte ugyan, hogy utat találtak a megoldás irányába, de szerinte csak utólag lehet megmondani, mennyire volt sikeres a kormányfői megbeszélés.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt mondta: többet várt a csúcstalálkozótól. A politikus név említése nélkül, de jól behatárolhatóan körülírva “szervilis partnernek” nevezte Bajnai Gordont. Közölte: a Fidesz esetleges hatalomra kerülése után “erélyesebb fellépésre” számít a szlovák kormánnyal szemben.
A cseh államfő, Václav Klaus a prágai közszolgálati televíziónak a lengyelországi Sopotban, a visegrádi négyek államfőinek találkozóján azt mondta: érti Pozsony álláspontját a vitában, és elutasítja a második világháború utáni európai rend bármiféle megváltoztatását. Szerinte Magyarország hosszú távon ki akarja terjeszteni területét.
Ugyancsak Sopotban, a szlovák államfő szóvivője kijelentette: Ivan Gašparovič elnöknek meggyőződése, hogy szükség van a szlovák-magyar párbeszédre, ezért ismét megpróbálja megszólítani a magyar államfőt, hogy még Lengyelországban találkozzanak.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma éves plenáris ülésével kapcsolatban Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt mondta: ha a Magyar Koalíció Pártja vagy a Híd-Most részt vesz a budapesti ülésén, akkor pártja javasolni fogja feloszlatásukat és az érintett parlamenti képviselők mandátumának megsemmisítését.
Az MKP valamennyi parlamenti képviselője megjelent a KMKF ülésén, a Híd-Most politikusai viszont nem voltak jelen. Bugár Béla, a párt vezetője ezt azzal indokolta, hogy szombaton fontos tanácskozást tartanak.

mti