A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és a Vas Megyei TIT Egyesület már tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Magyar Énekmondók Találkozóját (MÉT) Szombathelyen. A rendezvény a “Vas megye ezer éves” jubileumi programsorozat része.

A találkozó időpontja:
2010. január 21 – január 23.
Helyszíne:
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, 9700 Szombathely, Ady tér 5. www.kulturista.hu
A találkozó lehetőséget ad olyan – elsősorban szólistáknak – akik a verséneklés és a históriás énekek, történeti dalok előadásában szeretnék magukat megméretni és a nagyközönség előtt bemutatkozni. Olyan fellépőket várnak, akik a Vas megyében született, vagy a megyéhez kötődő katonaköltők és költők műveit zenésítik meg és adják elő.
A találkozóra nevezni lehet minden olyan :
• előadónak, szólistának, kisegyüttesnek (max .5 fő),
• maximum 10 percben,
• akusztikus és autentikus hangszereken,
• saját komponálású zenei kísérettel ellátott verseket, vagy
• históriás énekeket, történeti dalokat adnak elő, melyeknek szerzői a mellékelt listán találhatók.

A cd lemezen elküldendő vagy nyilvános internetes fájlmegosztón letölthető 10 perces anyagot (mp3) formátum) a szervezőkhöz 2009. október 31-ig. (elérhetőséggel és címmel ellátva) kell eljuttatni.
A legjobb produkciók előadói legkésőbb 2009. november 30-ig értesítést és meghívást kapnak a rendezőktől a Magyar Énekmondók XII. Találkozójára. A meghívottak részére az alábbiakat biztosítjuk:
• a gálaesten való fellépési lehetőséget,
• Vas megyei településeken műsorokban való közreműködést,
• a találkozó ideje alatt szállás, és étkezés ( 2 éjszaka, napi három étkezés)
• az útiköltséget téríik, (vonat, szgk.)
• a legjobb előadók díjazásban részesülnek.

Részvételi díj: 5000,-Ft /fő, mely összeget, az értesítést követő jelentkezéssel egyidejűleg kell befizetni a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ számlájára.