Több száz magyar és szlovák motoros vett részt vasárnap a két ország közötti békét hirdető túrán. A résztvevők egy hosszabb, körülbelül 250 kilométeres és egy rövidebb, körülbelül 100 kilométeres útvonal között választhattak.
Azt akarták demonstrálni, hogy a politika és a nagy vihart kiváltó szlovák nyelvtörvény sem állhat barátságuk útjába. A tervek szerint a szervezők jövőre is meghirdetik a túrát.

Vasárnap délelőtt 11 órakor a szlovákiai Révkomáromban nagyjából 300 motoros gyűlt össze. A közös túrával azt szeretnék megmutatni: nem hagyják, hogy a politikai ellentétek megrontsák a viszonyt szlovákok és magyarok között – mondták.

A túrázók két útvonal közül választhattak. A bátrabbak, csaknem kétszázötvenen Selmecbányáig és vissza, körülbelül 250 kilométert motoroztak. A többiek, körülbelül ötvenen, Párkány közelében fordultak vissza Révkomáromba. Ők nagyjából 100 kilométert hajtottak.

A szervezők elmondták: tavaly, a botrányba fulladt dunaszerdahelyi meccs után már tartottak egy hasonló közös túrát, akkor nyolcvanan motoroztak együtt. A tervek szerint jövőre ismét megszervezik a közös béketúrát.

FüHi, fh.hu, Felvidék Ma