Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország már jövőre szeretné, hogy egyes helyeken közös külképviseletük legyen. Sőt a V4-ek valószínűleg az EU-n belül létrehoznak egy visegrádi régiót. Ezzel akarják érdekeiket hatékonyabban képviselni, és nem mellesleg az energiabiztonságot megteremteni. “Azt szeretnénk, hogy a Visegrádi Csoport tagjai minél előbb állapodjanak meg, hogy melyik ország hol zárja be külképviseletét a világ távoli részein. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy például Laoszból vagy Új-Zélandból mind a négyen kivonuljunk. Az egyik országnak meg kell őriznie ott képviseletét.” Ezt nem más mondta, mint a szlovák külügyminisztérium szóvivője, a V4-ek nemrég lezajlott államfői csúcstalálkozója után. Arra a kérdésre, hogy a magyar-szlovák viták fényében a két ország képes lesz-e az együttműködésre, a szóvivő igennel válaszolt.

Magyar részről is nagy az elszántság, hogy a bezárásra ítélt magyar külképviseleteket a közös visegrádi nagykövetségekkel, főkonzulátusokkal pótolják. A cseh külügyi szóvivő szerint pedig Prágában már készül azon országok képviseleteinek listája, amelyeket a cseh diplomácia a többi visegrádi állammal közösen működtetne. Pedig Csehország nem is olyan rég az ennél alacsonyabb szintű közös munkára tett javaslatot is kétkedéssel fogadta. “Úttörői leszünk a szorosabb együttműködésnek, a Visegrádi Csoport hangja pedig erősebbé válik az EU-ban” – reagált a lengyel külügyi szóvivő a fejleményekre.

Pozsony – a V4-ek tanácskozásán mellőzve a csak belföldi “fogyasztásra” szánt magyarellenességet – Varsó támogatásával a szorosabb visegrádi együttműködés megvalósításának élharcosává vált. Ivan Gašparovič köztársasági elnök a sopoti államfői találkozón javasolta, hogy az Európai Unión belül hozzanak létre külön visegrádi régiót. Ha ez a terv megvalósul, akkor elkerülhetetlenné válik, hogy a négy ország közös intézményrendszert állítson fel. Jelenleg ugyanis a visegrádi államok éves rotációs alapon töltik be az elnökséget, rendszeresen tartanak állam- és kormányfői, valamint külügyminiszteri találkozókat. Az együttműködésnek viszont nincs állandó adminisztratív testülete – mint a skandináv vagy a Benelux-országoknak -, és még egy titkárság létrehozásában sem sikerült megállapodni.

Lech Wałesa, a rendszerváltás utáni Lengyelország első államfője már a Visegrádi Csoport megalakulását követően javasolta a közösség intézményeinek létrehozását. De Varsó egyedül maradt az elképzeléssel. Most viszont mintha a másik három tagállam is hajlana az indítvány megfontolására. A kérdés előbb vagy utóbb megkerülhetetlen lesz, különösen akkor, ha a négy ország megkezdi az EU-n belül a visegrádi régió megvalósítását. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a négyek közösen járhatnának el Brüsszelben a támogatások ügyében, például együtt adhatnának be terveket az észak-déli közlekedési infrastruktúra kiépítésére. Mi több, közösen alakíthatnák ki külpolitikájukat is. Már a tavalyi elnöki találkozón is kezdett konkrét formákat ölteni az egységes külpolitika.

Sólyom László magyar köztársasági elnök a grúziai konfliktus kapcsán az unió közvetítő szerepére utalva kijelentette: a visegrádi együttműködésnek ügyelnie kell, hogy az EU-Oroszország tárgyaláson Brüsszel ne a V4-ek háta mögött alakítsa ki álláspontját. Ivan Gašparovič már akkor arról beszélt, hogy a visegrádi országok a jövőben külpolitikai kérdésekben egységesen fogják megfogalmazni véleményüket.

De vajon mitől gyorsult fel az együttműködési törekvés, amikor néhány éve Václav Klaus cseh államfő még ellenezte a visegrádi régió kialakítását? A válasz egy szóban kifejezhető: energiabiztonság. A most már évről évre ismétlődő orosz-ukrán gázvita nem kis félelmet okoz a négy tagországban. Az idén télen átélt válság nemcsak az energiaellátás bizonytalanságára mutatott rá, de arra is, hogy a V4-ek között nincs meg az az infrastrukturális összeköttetés, amely lehetővé tenné egymás segítését. Januárban csak pár óra választotta el Szlovákiát attól, hogy sötétbe boruljon, pedig Magyarország felajánlotta a segítségét – csak éppen nem volt olyan vezeték, amelyen a gázt északra lehetett volna juttatni. Ráadásul csalódást okozott az EU döntése is, mert határozat született ugyan a tagállamok közötti gázvezetékek kiépítéséről, de a V4-ek csak csekély összeghez jutottak hozzá. Az EU az ötmilliárd eurós keretből alig több mint egy százalékkal támogatta a visegrádi térséget. A Bizottság Magyarország és Szlovákia (Nagykürtös és Balassagyarmat), illetve hazánk és Románia gázvezetékrendszerének összekapcsolásához járult hozzá. Nem kapott segítséget viszont az a magyar javaslat, hogy az EU a magyar-horvát gázvezeték-összeköttetés költségeihez is hozzájáruljon. Miközben Belgium és Hollandia között a meglévő hat vezeték mellé egy hetediket is lefektetnek.

Elsősorban Lengyelország érzi úgy, hogy a térség “energiacsapdába” esett. Varsó is ki van szolgáltatva az Oroszországból szállított energiahordozóknak, az EU régi tagállamai – különösen Németország – pedig csak a saját érdekeiket nézik. Lengyelország viszont már korábban meg szerette volna előzni a bajt. Kazimierz Marcinkiewicz akkori lengyel miniszterelnök 2006-ban sorra kereste fel a V4-ek fővárosait, azt javasolva, hogy az északi-tengeri gázlelőhelyekről építsenek ki csővezetéket Közép-Európa irányába, ezzel is csökkentve a függést az orosz energiahordozóktól. Ráadásul az elképzeléshez Lech Kaczyński államfő washingtoni útja során már megszerezte George Bush akkori amerikai elnök támogatását. Az északról érkező gáz ötlete azonban nem aratott sikert a másik három országban.

Csakhogy azóta kétszer jelentősebb ideig kimaradt az orosz gázszállítás, és az akkori energiaválság, illetve a mostani pénzügyi krízis során a V4-eknek szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy magukon kívül másra aligha számíthatnak. Ezért Magyarország, mely jelenleg a V4-ek soros elnöke, rá akarja bírni Brüsszelt: vegye figyelembe a visegrádiak érdekeit az uniós energetikai terv kidolgozásakor. Ezenkívül hazánk célul tűzte ki a négy tagország közötti villamosenergia-piaci együttműködést, valamint közös földgáztározók kiépítését.

Nehéz megjósolni, hogy a most nagy lendületet vett együttműködés meddig tart, és mennyiben lesz képes felülírni a magyar-szlovák ellentéteket. Pozsony ugyanakkor aligha tarthatja fenn hosszú távon kettős diplomáciáját. A belpolitikában valószínűleg megmarad a magyarellenesség, de a hangerőt alkalmasint lejjebb csavarják, és talán nem fogják a konfliktust nyíltan keresni Magyarországgal. Ennél többet azonban nem lehet Szlovákiától várni, legalábbis az ott is jövőre esedékes parlamenti választásokig biztos nem. A visszafogottabb pozsonyi magatartás viszont elég lehet ahhoz, hogy a két ország ellentétei ne akadályozzák a V4-ek együttműködését.

Felvidék Ma, HVG-G. Fehér Péter