Szlovákia a jövőben nem kerülheti el a nyugdíjkorhatár emelését – állítják a gazdasági szakemberek. A Fico-kabinet azonban egyelőre nem tervez ilyen lépést. Szlovákiában a nyugdíjkorhatár 62 év, a nyugdíjminimum pedig 337 euró.
A statisztikai adatok egyértelműen bizonyítják: Szlovákia lakossága öregszik. Ehhez az alacsony születési ráta mellett az is hozzájárul, hogy a szlovákok hosszabb ideig élnek. A lakosság átlagéletkora az elmúlt húsz évben több mint két évvel növekedett. A férfiak átlagosan 70 és fél évet, a nők ellenben nyolc évvel többet, átlagban csaknem 78 évet élnek meg.

Az idősek iránti gondolkodás egyre komolyabb társadalmi kihívást jelent gazdasági, szociális és egészségügyi szempontból is. A korábbi Dzurinda-kormány 10 évvel ezelőtt hagyta jóvá az idősek iránti gondoskodás nemzeti programját, mely sokak szerint azóta elavult.

Bírálói azt állítják, hogy az elmúlt 10 év alatt az állam jogköreit fokozatosan átvették az önkormányzatok, ám ezek jelentős forráshiánnyal küszködnek, magyarán kevés pénzük van ahhoz, hogy megfelelően tudják biztosítani a nemzeti programból adódó feladatokat.

A mostani Fico-kormány lépten-nyomon hangoztatja, hogy fő feladatának a szociális politikát tartja, és nem engedi meg, hogy a gazdasági válság miatt csökkenjen az idősek életszínvonala.

A pozsonyi kormány egyik legutóbbi döntése értelmében a gazdasági visszaesés ellenére januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ami átlagosan 11 euróval több pénzt jelent az érintetteknek. A mostani minimális nyugdíj 337 euró körül van, míg a januári emelés után ez 348 euró lesz.

A kormány legnagyobb erőfeszítése ellenére sem sikerül teljesíteni a 13.nyugdij folyósítására tett ígéretet. A szociális tárca vezetője csupán hasonló mértékű karácsonyi nyugdíj-kiegészítést javasolt, mint tavaly, azaz 50-től 66 euróig terjedő összegben, a nyugdíj mértékétől függően, ez jóval kevesebb, mint amit a kormány hivatalba lépésekor ígért.

Jelenleg 62 év a nyugdíjkorhatár, ám biztosra vehető, hogy a mai negyvenes, de akár az ötvenes éveik elején járók már nem 62 évesen mennek nyugdíjba. Gazdasági szakemberek szerint a korhatár 65 év, vagy még annál is több lehet. Robert Fico kormányfő többször kijelentette, ő nem fogja kitolni a korhatárt. Az elemzők is kizárják, hogy a szocialista Fico ilyen népszerűtlen döntésre szánná el magát (Inforádió)