Montesquieu, a francia felvilágosodás egyik vezéregyénisége sosem gondolta volna, hogy másfél évtizedes szobatudósi tevékenysége olyan gyümölcsöt terem majd, ami évszázadokkal később sem fonnyad el.

Sőt, annak fogyasztása kötelező lesz mindazok számára, akik az állam-, jog- és politikatudományok fájának megmászásával próbálkoznak. Az már csak a sors furcsa fintora, hogy egynéhány kései önjelölt utódnak Montesquieu fája helyett legfeljebb az uborkafára sikerült felkapaszkodnia.

Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Montesquieu által megálmodott gyümölcsöknek a szabadság, az erkölcsösség és ésszerűség által átitatott törvények formájában kellene várniuk sorsuk beteljesedését. Erre gondoltam a minap, amikor az egyik vitaműsorban Flašíková-Beňová asszony (belátom, nem véreredeti szocdem jelző ez) erőltetett nyugalommal és magabiztossággal az arcán sugározta az éterbe ezredszer is: a szlovák nyelvtörvény módosításnak értelme van, ésszerűség dolgában nincs szégyellnivalója. A törvény(módosítás) értelme szerinte: a szlovák többség jogainak védelme. Természetesen különös tekintettel Dél-Szlovákiára, ahol a magyar nyelv lingvisztikai terroruralma mára elviselhetetlen méreteket öltött és megszeppent dél-szlovákok tízezrei csak szájukat eltakarva rebegnek el itt-ott, lopva néhány szófoszlányt Štúr nyelvén.

Állítása helyessége felől nem volt kétségem, hiszen ő az, aki a kiegyensúlyozottság és korrektség élő lángpallosaként előszeretettel sújt le mindazon szlovákiai (magyar) képviselőkre, akik Strasbourgba „járnak árulkodni” Szlovákiára. Pontosan úgy, ahogy a Dzurinda-kormány idején ezt ő is megtette. Ő az, aki csodálatos éberséggel csap le vitapartnerére egy szóbotlás miatt, de akihez EP-képviselőnő létére még nem jutott el a hír, hogy az általa többször megnevezett és aktuálisan kritizált európai parlamenti frakció ez idő szerint már nem létezik (EPP-ED).

Szóval, szavaitól megindulva, a felháborodottságtól elvakított szememmel küszködve tudtam csak kitárcsázni a Szabad Újság új tulajdonosának telefonszámát, hogy félre nem érthető módon fejezzem ki nála nemtetszésemet amiatt a kuruckodó pofátlanság miatt, hogy a magyar nyelvű hetilapot kizárólag magyar nyelven reklámoztatja Dél-Szlovákia-szerte. Csöppnyi megértést sem tanúsítottam az iránt, hogy a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet – egyelőre nem tisztázott hatásköri jogosítványok alapján – eljárást indított a hetilapot kiadó cég ellen. Hideg távolságtartással sikerült tisztáznom az illetővel, mibe is piszkított bele. Nem kenyerem a spanyolviasz feltalálása, így Flašíková-Beňová és a törvénymódosítás megalkotóinak érveiben nem kételkedve magyaráztam el az önmagát nyilván a szlovákiai magyar sajtó Jurisich Miklósának képzelő úriembernek azt, ami nyilvánvaló: az államnyelvről szóló törvény nem a magyar kisebbség bosszantásának céljából lett megalkotva. Nem a kisebbségek ellen irányul, hanem a többség azon jogát védi, hogy ennek az államnak a területén ne legyenek diszkriminálva az által, hogy valamely nyilvános információhoz nem jutnak hozzá államnyelven.

Konkrétan a Szabad Újság esetében megengedhetetlen az, hogy egy magyarul nem beszélő többségi – mint potenciális Szabad Újság-olvasó – súlyos diszkrimináció szenvedő alanyává váljon az által, hogy a sajtótermék államnyelven nem reklámozza magát. Szlovákiában ugyanis rengeteg olyan többségi nemzethez tartozó egyén és intézmény lelhető fel, akik az államnyelven is közölt Szabad Újság-reklám hatására visszafordíthatatlan elhatározással vetnék bele magukat a magyar nyelv elsajátításába, csak azért, hogy a magyar nyelven íródott vágyuk tárgyát megérthessék. A törvény tehát duzzad a rációtól, konkrét esetekben is. Csakúgy, mint mondjuk Bagi és Nacsa humorelőadása előtti kötelező szlovák nyelvű felvezető esetében, ahol a többségi nemzethez tartozó közönség anyanyelvén gyűjthet majd értékes információkat az előadókról, hogy aztán egy szavat sem értsen az előadásból. Biztosan sokan vesznek majd jegyet ilyen röpke élményért, a nyelvrendőrön kívül is. És ha mindezek ezidáig diszkriminálva is voltak, hát most már nem lesznek.

Ennyit talán ennek a törvénynek a szellem(esség)éről, na meg az uborkafáról. Mert egyébként hogy a fenébe lehetne garantálni magyarul nem értő honfitársainknak, hogy a reklámtáblán nem Nagy-Magyarország feltámasztásáért harcba szólító szöveget helyeztek el?

Felvidék Ma, Lancz Attila