Orbán Viktor Fidesz-elnöknek az MKP kongresszusán való felszólalását követően még a szlovák ellenzék köréből is elhangzott olyan kijelentés, miszerint Csáky Pálnak választania kell majd: a szlovák pártok, vagy Orbán? Nos, az MKP elnöke minden bizonnyal elég tapasztalt politikus ahhoz, hogy az ilyen szélsőséges választási kényszerhelyzetek elől diplomatikusan kitérjen.
De ha mégis szükség lenne ilyesmire, akkor – amennyiben az MKP vezetése elsősorban a választói érdekeit nézi, nem pedig a hatalmi szempontokat (eltérően a korábbi MKP vezetéstől) – kétség sem férhet ahhoz, hogy (egyelőre) a felvidéki magyarság számára fontosabb a budapesti kormány és parlament összetételének kérdése a pozsonyinál.
Egyelőre, mert előfordulhat az is, hogy eljön majd az az idő, amikor a szlovák pártok elsősorban a tényleges országirányítás függvényében ítéltetnek meg, és nagyobb súllyal bír majd a szlovák választók szemében az, hogy egy-egy szlovák párt mit tett például Szlovákia gazdasági fellendülése érdekében, mint az, hogy ki lép fel határozottabban az irredentának feltüntetett magyar törekvések ellen. Ez az idő azonban még távolról sincs itt, mert ugyan Slota, Fico vagy Mečiar pártjai esetében teljesen kézenfekvő az elvakult magyarellenesség, nem mentes ez alól Dzurinda pártja sem, a kereszténydemokratákról már nem is beszélve.
A szlovák pártok esetében – teljesen mindegy, hogy kormányzati vagy ellenzéki mezben – a magyarellenesség kényük-kedvük szerinti, teljes kibontakoztatásnak csupán egyetlen akadálya van: az európai uniós tagság. Az Európai Parlamentben viszont sokkal erősebb a magyar képviselet a szlováknál, így erőteljesebben szólhatnak Brüsszelben vagy Strasbourgban a magyar hangok, melyeknek középpontjában evidens, hogy Budapest áll. Minél erősebb a magyar kormány, minél egységesebb a kárpát-medencei magyar képviselet, annál nagyobb nemzetközi visszhangja lehet a magyarellenes szlovák törekvések elleni tiltakozásoknak, fellépéseknek. Ha a szlovákok ezzel a ténnyel nem szembesülnének, vagy ezt nem tudatosítanák, akkor nemhogy magyar egyetem, de talán már magyar alapiskola sem lenne a Felvidéken. Szándékosan használtam a Felvidék szót, mert már maga az, ahogyan a szlovákok berzenkednek ettől a kifejezéstől, tulajdonképpen beavatkozási kísérlet egy másik nemzet egyik legszuverénebb jogába, nyelvének használatába. A 21. század demokratáinak érthetetlennek tűnik, hogy Szlovákia még azt is elvárja, hogy a magyar–magyar párbeszédekben milyen kifejezések legyenek használatosak!? Az autonómia kifejezés dettó, bizonyára sokan vagyunk, akiknek már kínos, hogy azt folyton-folyvást óvatosan az önrendelkezés szinonimával kell helyettesítenünk, ha nem akarjuk magunkra haragítani a szlovák politikai elitet.
Budapest fontosabb Pozsonynál azért is, mert Sólyom László a mi elnökünk, Gašparovič meg nem az. Pavol Paška nem a mi parlamenti elnökünk, de Szili Katalin az volt. Robert Fico nem a miniszterelnökünk, de Orbán Viktor az volt, és talán lesz is. Nem azért, mert szlovákiai vagy magyarországi állampolgárok! A tetteik és megnyilvánulásaik szerinti osztályozás ez! A magyar alkotmányban jelen vagyunk, a szlovákban nem. A magyar parlamentben megkülönböztetett tisztelet övezi a határon túli magyar képviselőket, a szlovákban rágalmak hada (csak a legutóbbiakból: nyelvtörvény, a KMKF-t és az MKP-t elítélő nyilatkozat, a „sporttörvény” nemzeti szimbólumaink használatának korlátozására, a Beneš-dekrétumokat megerősítő határozat stb.)
Ha korrekt mérleget vonunk a szlovákiai szlovákok és magyarok közötti „üzletekről”, akkor siralmas a helyzet. A magyarok nem akadályozták az 1992-es szlovák önállósulási törekvéseket (pedig lett volna miért!), hozzásegítették az országot az európai integrációhoz, nyolcéves kormányzati szerepvállalásukkal biztosították Szlovákia gazdaságának fejlődését és megreformálását. Mindezért cserébe csak a komáromi egyetem jutott, melyet most főiskolai szintre degradál a szlovák hatalom. És még ők várnak lojalitást?!
Ezek tények, melyek ismeretében – enyhén szólva – gyermeteg figyelmeztetésnek tűnik a Most-Híd vezetőjének azon intelme, Orbán Viktor nehogy beleszóljon a szlovákiai magyar belpolitikába, mert annak úgymond rossz üzenete lenne. Az aggodalom persze érthető, hiszen Orbán már megtette ezt Erdélyben, amelynek végül az lett a következménye, hogy az általa támogatott Tőkés Lászlót az RMDSZ nem kerülhette meg, ha eredményes akart maradni az európai parlamenti választásokon. Orbán megosztónak tűnő igyekezete végül is az erdélyi magyarság egységét segítette elő. A magyar egység fontosságára hívta fel Rimaszombatban is Orbán Viktor a figyelmet, amikor gratulált az MKP elnöki tisztségében nagy fölénnyel megerősített Csáky Pálnak.
A magyar egységet a felbukkanó hatalmi érdekek Szlovákiában megtörték. Nem választópolgári akarat volt ez. Az egységünk viszont Budapestnek érdeke, Pozsonynak nem. Egyelőre. Hogy meddig, nem tudható. A 16 éves Szlovákia még emberi időszámítás szerint sem jutott el a nagykorúság szintjére, és ezt nemcsak az évek tükrözik, hanem az is, hogy a politikai hatalmat, de gyakran még a mediális szócsövek szerepét is az egykori szélsőbal kommunista párt tagjai gyakorolják. A nagykorúság talán akkor következik majd be, ha például a két héttel ezelőtt Ipolynyéken felállított Esterházy-emlékmű koszorúzásánál a lengyel himnusz mellett a szlovák is erre érdemesül az „Isten, áldd meg a magyart” fohász előtt.
Oriskó Norbert, Felvidék Ma
