Szeptemberben a szlovák parlament megszavazta a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, azonban az ismét a törvényhozás asztalára kerül, miután a köztársasági elnök, Ivan Gašparovič nem látta el  kézjegyével. A tervezett módosításban hét hónapon át tartó amnesztia is szerepelt azok számára, akik beszolgáltatják illegálisan tartott lőfegyvereiket.

Robert Kaliňák belügyminiszter, a törvénymódosítás előterjesztőjeként úgy kommentálta az államfő elutasítását, hogy “az a probléma meg nem értéséből” ered.

Ivan Gašparovičnak az volt a kifogása, hogy a beszolgáltatott lőfegyverekhez a törvénytervezet értelmében – egy év letelte után – az állam anyagi ellenszolgáltatás nélkül jut hozzá. Gašparovič azt is szeretné, ha a törvénytervezetet az alkotmánybíróság is véleményezné. Az államfő javaslata szerint a lőfegyverek nem az állam birtokába kerülnének, hanem csak állami megőrzésre, és ha valaki később megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a beszolgáltatott lőfegyvert használhassa, akkor joga legyen azt visszakapni. Kaliňák még részleteiben át akarja tanulmányozni Gašparovič megjegyzéseit, és amennyiben azok jók, elképzelhetőnek tartja, hogy beültessék a törvénybe. Kaliňák hangsúlyozta, a “lőfegyver-amnesztia” célja elsősorban az, hogy Szlovákiában ezzel is csökkentsék a bűnügyek számát.

Felvidék Ma