Robert Fico a szlovák kormány elnöke és az Irány-Szociáldemokrácia Párt (Smer) elnöke egyértelmű győzelemként fogja fel a megyei választásokat.
Fico szerint a Smer megerősítette helyét a régiókban is és ezt bebizonyította a megyei elnökjelöltek sikeres megválasztásával is. Kiemelte, hogy a Smer által támogatott megyei elnökjelöltek vagy mind nyertek vagy pedig a második fordulóba nyertek. Dzurinda vádaskodásaira azt mondta a kormányfő, hogy bármelyik európai országban előfordulhatnak visszaélések és találhatóak panaszkodók is. Fico szerint, aki vesztett csak az vádaskodik.
Örömmel nyugtázta a szlovák miniszterelnök, hogy a harmadik megyei választásokon a 2005-ös évhez képest 180 ezerrel többen járultak az urnákhoz. Szerinte a lakosságot még jobban tájékoztatni kell majd a közeljövőben megyei önkormányzatok fontosságáról.

Felvidék Ma