Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, František Knapík kassai polgármester és Martina-Ludmila Magulová nővér, ápolónő közösen vették át kedd este Pozsonyban a Kristály Szív Díjat, amelyet a helyi Ferdinand Martinengo Társaság adományozott Slachta Margitnak, a magyar parlament egykori első női képviselőjének.
“Személyes elismerésnek érzem, hogy ma és itt átvehetem azt a díjat, amelyet önök a magyar Országgyűlés első női képviselőjének, Slachta Margitnak adományoztak. Ő igazi humanista volt, a szó valódi értelmében” – jelentette ki Szili Katalin a pozsonyi Zichy Palotában lezajlott ünnepségen.
A díjat évente adományozzák olyan személyeknek, akik érdemeket szereztek a közös Európa eszméjének terjesztésében.
Slachta Margit (1884-1974) Kassán született, katolikus nővérként a Szociális Testvérek Társaságának egyik vezető alakja, s az első magyar női országgyűlési képviselő volt. Következetesen fellépett a fajüldözés, a szélsőjobb térnyerése, a zsidótörvények ellen. A háború éveiben embermentő tevékenységet folytatott. Parlamenti munkáját a háború után is folytatta, a kialakuló kommunista diktatúra elől 1949-ben az Egyesült Államokba menekült.
Az ünnepségen a Martinengo Társaság több szlovák és magyar személyiség humanista cselekedeteit is elismeréssel méltatta. Kristály Szívet vett át Ján Figel, Szlovákia volt EU-biztosa is.
Burián László felvidéki katolikus pap, aki a II. világháború után önként ment Csehországba, hogy lelki vigaszt nyújtson a kitelepített szlovákiai magyaroknak, megkapta a társaság aranyérmét. (mti)