A szlovákiai magyar közgazdászokat összefogó szakmai egyesület megalapítását kezdeményezik felvidéki szakemberek.
November 14-én Komáromban, az V. Szlovákiai Magyar Fiatal Közgazdász-találkozón Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója egy szándéknyilatkozatot tett közzé, miszerint egy előkészítő bizottság alakult a szlovákiai magyar közgazdászok egyesületének létrehozására. Elmondta, hogy a nagy szakmai tekintélynek örvendő Magyar Közgazdász Társaság (www.mkt.hu) partnerszervezetét szeretnék létrehozni Szlovákiában, elsősorban felvidéki magyar szakemberek bevonásával, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (www.rmkt.ro) mintájára, az erdélyi kollégák tapasztalataira és sikereire támaszkodva.
Az előkészítő bizottság tagjai: Nagy Ilona, a pozsonyi székhelyű SISA Auditing KFT igazgatója, Molnár Rozália, a szlovák Közbeszerzési Hivatal korábbi elnöke, Mihók Gábor, a nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség igazgatója, Andrássy Zsuzsanna, dunaszerdahelyi közgazdász, Antalík Imre, a Selye János Egyetem Közgazdaságtudományi Kara dékáni hivatalának igazgatója, Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója.
A tervek szerint a közgazdász-egyesület a Szövetség a Közös Célokért társulás dél-szlovákiai tájékoztató irodahálózatának infrastruktúráját és a Selye János Egyetem szakmai hátterét igénybe véve működik majd. Az előkészítő bizottság ezév végéig megfogalmazza a célokat, az alapszabályzat-tervezetet, meghatározza a működési formát, majd közzé teszi az alakuló ülés időpontját és helyszínét, ahova várja a csatlakozni szándékozó közgazdászokat.

Felvidék Ma