Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszternek az utóbbi időben – diplomatától elfogadhatatlan módon és szavakkal – a magyarországi politikusokra és Magyarország címére tett kijelentései számomra az arcátlanság mintapéldái.
Nyíltan, teli szájjal mások igazát, illetve másoknak a szlovák demokrácia védelmében tett szóbeli intelmeit hazugságnak nevezni, nevetséges igyekezetnek tartom, mert ezzel, az itt élő más nemzethez tartozó polgárokkal szemben kívánja takarni a Fico-kormány nacionalista és soviniszta gyakorlatát. Erre az elítélendő igyekezetre nyílt levélben szeretnék válaszolni.
Kedves Miroslav Lajčák,
ne vedd tiszteletlenségnek, hogy tegezlek, de a fiam is lehetnél. Ezenkívül, magam is úgy ítélem meg, hogy csak az olyan ember érdemel tiszteletet, aki maga is tisztel másokat, és tiszteli mások véleményét. Már pedig a megnyilatkozásaid kapcsán eddig másokkal szemben nálad csak tiszteletlenséget tapasztaltam. Én ezért nem csodálkoztam, amikor a bosnyák közösség tiltakozott a szerb-bosnyák enklávéban kifejtett tevékenységed ellen, és a menesztésedet követelte. Szerintem, nem véletlenül történt. A munkádban, a szavaidon érezhetően átsüt a szláv nacionalizmus. Messziről érződik, és az ilyen diplomatata nem lehet sikeres. Nem lehet sikeres és eredményes az, aki olyan propagandavezért tart burkoltan példaképének, akinek munkamódszere volt a tudatos „csúsztatás”. Vagy a közismert elv, „a gyakran ismételt hazugság, igazsággá válik”! (Mert az egész szlovák kormány e szerint cselekszik Ficótól kezdve Maďaričig, ha a törvényalkotási szándékairól és munkamódszereikről van szó.) Vagyis, mindenki „hazug”, aki mást sejt a tettek igazi céljai mögött, mint a „hivatalos szlovák álláspont”, és ennek hangot merészel adni!
De beszéljük egy kicsit a szlovák nyelvtörvényről, és a körülötte eddig elhangzott „magyar hazugságokról”, mert ezt emlegeted leggyakrabban. Hetekkel ezelőtt, erről olvashattam a szlovák médiában, olyan címek alatt, mint „A magyar politikusok abbahagyhatnák a hazudozást”, vagy a „Magyar politikusok hazudnak!”, „Hazugság, amit a magyarok a nyelvtörvényről állítanak!” stb., stb. A mostani, legutóbbi, évértékelő nyilatkozatodból sem maradtak ki a vádak a magyar politikusok állítólagos hazugságairól, és arról, hogy aggódsz a magyarországi szélsőségesek térnyerése miatt. Nos, ekkora arcátlanságot, és alakoskodást régen tapasztaltam diplomatától. Erre szokták mondani, hogy ez az út a pokolba vezet! Mert minden mást, amit ezek mellett mondtál, a békés együttélés szlovákiai szándékáról, az egymásrautaltságról ecetéra, ecetéra, csak maszlag volt, mert negáltad a vádaskodásoddal és a gyerekes aggodalmaddal. Hogy egy diplomata, Szlovákia külügyminisztere, csak ennyi diplomáciai érzékkel rendelkezik, mint Te, az nem Magyarországra, hanem Szlovákiára nézve tragédia, és vált ki bennem mélységes aggodalmat. Békét kötni ilyen stílusban, a világon még senki sem kötött. Aki a maga szemében a gerendát sem látja, a másikéban pedig a szálka is ingerli – enyhén szólva – tehetségtelen diplomata.
Példabeszéd helyett csupán egy dolgot ajánlok. Légy szíves, menj át Rajkára és Mosonmagyaróvárra. Olvasd el útközben azt a sok, „csak” szlovák nyelvű hirdetést, óriásplakátot Magyarországon, amit az útszéleken látsz. Ha elfáradtál az olvasásba, térj be a mosoni termálfürdőbe egy kis csontfrissítő lubickolásra, és látni fogod, hogy az anyanyelveden köszöntenek, tájékoztatnak mindenről, amit a kiváló szolgáltatásaikról tudnod illik. Nem kell magaddal tolmácsot sem vinned. Aztán térj vissza a Te „Bratislavádba”, szállj fel a villamosra, és ellenőrizd, milyen tájékoztatást kap az a sok tízezer magyar, aki naponta megfordul a főváros tömegközlekedési eszközein. Semmit. Utána, indulj el gyalog a város utcáin, és számold meg, hány magyar nyelvű hirdetőtáblát, üzlettáblát vagy egyéb tájékoztatót találsz Pozsonyban. Én – a magyar követség és kulturális intézmény tábláján kívül, illetve néhány emléktáblát, történelmi alkotást leszámítva – csak egyet találtam. A koronázási templom alatti gyógyszertár régi feliratát, Mária Terézia idejéből, az volt három nyelven (szlovák – német – magyar) megtalálható. Pedig Pozsonyban valaha szinte minden hirdetés, utca- és üzletfelirat háromnyelvű volt. Az emberek, nyelvtörvény nélkül is három nyelven kommunikáltak egymással. Nem volt irányadó a „törvényes” nyelv, úgy is tudták mi az illendőség, és az üzleti érdek. Miroslav, ha Pozsonyban azt tapasztalnád legalább, ami akkor, a K&K idejében volt, azok után kiállhatnál a világ elé szónokolni vagy nyilatkozgatni az emberi jogokról, a demokráciáról, a kisebbségi nyelvhasználati jogokról… Akkor lenen jogod olyan badarságokat leírni, mint amit most megfogalmaztál. Akkor vádolhatnád hazugsággal a magyar politikusokat. De a jelenlegi helyzetben Te és a Fico-kormány tagjai hazudnak! Hazudnak és félrevezetik a szlovákiai polgárokat. Elsősorban a csak szlovákul beszélőket. Hazudnak, hogy Szlovákiában demokrácia van. Hazudnak arról, hogy a Szlovákiában élő nemzeti közösségek szabadon használhatják az anyanyelvüket. Mert nincs így! Hogy mi a valóság, amit naponta a saját bőrömön tapasztalok? Ha a kívánságodra megírnám, egy háromkötetes könyvet is megtöltene. Nem a Te gyereked után dobtak öklömnyi követ, mert magyarul szólalt meg a homokozóban. Verték szét a száját, titulálták k…a magyarnak, mert kiejtette a keresztnevét, ami magyar. Tettek gúnyos megjegyzést a villamoson, autóbuszban, ha magyarul megszólaltunk, hogy „Szlovákiában szlovákul”, és „milyen szülő az, aki Szlovákiában magyarra tanítja a gyermekét.” Folytassam még? Melyik országban létezik büntetlenül a szélsőségesség? (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Magyarországon nincsenek szélsőségesek, vagy nincs hasonló, nemzetiség miatti atrocitás. De ott legalább elfogják és megbüntetik a tetteseket. Itt, Szlovákiában bejelentést sem tehetsz a rendőrségen, mert államellenes felbujtóként, önverő provokatőrként vád alá helyeznek. Láss példát: a nyitrai eset.)
Összegezve, Miroslav, ha a sületlenségeidet olvasom, nekem ezek a zavaró élmények tódulnak az emlékezetembe, és felforr tőle a vérem. Másokra mutogatni, másokat vádolni olyan hiányos önismeret és önkritika nélkül, mint ami nálad és a jelenlegi szlovák kormánytagoknál leledzik – szerintem – a legnagyobb arcátlanság és hazugság, ami Szlovákiában ma megtörténhet.
Én ezért a Te helyedben inkább Szlovákia polgáraiért és Szlovákia jövőjéért aggódnék, mint Magyarországért!
Üdvözlettel
Mosoni Dénes
