A TA3 hírtelevízió vasárnap esti vitaműsorában Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Robert Kaliňák belügyminiszter (Smer) találkoztak. Kaliňák senkit sem zárt ki elvi alapon a jövő évi kormányalakításból (amennyiben a Smer győz).

A “rajttéma” a földalap körüli botrány volt, Kaliňák elismerte, hogy történtek hibák, de azokat a kormány rögtön személyi változtatásokkal kezelte, míg az előző kormány idején ilyen nem volt. Bugár erre azt felelte, hogy ez igaz, de akkor nem is voltak botrányok. Kaliňák ezt másképp látja, sőt, a jelenlegi kormány botrányos közbeszerzési pályázataival kapcsolatban figyelmeztetett arra, hogy azokat a Közbeszerzési Hivatal rendben találta, annak élén pedig az ellenzék emberei állnak. (Az említett hivatalt Bugár Béla pártjának az embere, Angyal Béla vezeti – szerk. megj.)

A jövő évi kormányalakításról szólva Kaliňák elmondta, ha a Smer ismét bizalmat kap a választópolgároktól, akkor a választási eredmények alapján választják majd ki koalíciós partnereiket. Elvi alapon senkit sem zárnak ki, számukra a stabil kormányzás az elsőrendű szempont. “Mi nem osztogatunk előre piros lapokat” – mondta Kaliňák arra utalva, hogy Dzurinda már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy semmilyen összetételű kormánykoalícióba a Smerrel nem mennek.

Bugár Béla Visszautasította azt a Dzurinda (az SDKÚ elnöke) által hangoztatott nézetet, miszerint pártja a Smer ötödik hadoszlopa lenne. “Én ugyanezt mondhatnám az SDKÚ-ra, mivel segített a SNS-nek a felsőoktatási törvény módosításánál” – vágott vissza Bugár. Ami a kormányzás kérdését illeti, úgy látja, hogy egyelőre nem “rajzolódik” más alternatíva, mint a jelenlegi. Az ellenzéki tárgyalásokat el tudja képzelni Dzurindával és Csákyval is, ám ha Csáky ezt elutasítja, akkor “Dzurindának választania fog kelleni” – tette hozzá Bugár.

Felvidék Ma