December 10-én ebben az évben utolsó ülését tartotta a Szlovák Nemzeti Tanács. A képviselők elsőként az urántermelés ellen a parlamentbe benyújtott petíciót vitatták meg, melyet 113 ezer ember biztosított támogató aláírásával.
A petíciót a Greenpeace, a Föld Barátai (Priatelia Zeme – SPZ) és más környezetvédő mozgalmak kezdeményezték. A petícióban azt fogalmazták meg, hogy a szlovákiai uránbányászat nem fedezné az ország ez irányú nyersanyagszükségleteit, mivel továbbra is behozatalra szorul majd Szlovákia. A szlovákiai uránlelőhelyek ugyanakkor emberek által sűrűn lakott területeken, sőt, üdülőközpontok közelében helyezkednek el. Egy esetleges szerencsétlenség során veszélybe kerülne ennek a területnek az ivóvízellátása.
A petíciót a képviselők tudomásul vették, és a vita során ígéretet tettek arra, hogy a nemzeti tanács legközelebbi, februári ülésén módosító javaslatokat nyújtanak majd be az ásványkincsek bányászatáról szóló törvényhez.
A parlamenti képviselők továbbá tudomásul vették az emissziós kvóták eladásáról szóló jelentést, melyben a környezetvédelmi tárca elismerte, hogy a tavalyi kvótaeladás az Interblue Group társaságnak szakmailag kifogásolható módon történt. A jelentést egyébként Jozef Medveď miniszter ismertette a képviselőkkel, és elismerte, hogy továbbra is folyamatban lévő ügyről van szó, amit a minisztérium igyekszik minél hamarabb lezárni.
A parlament ezt követően a Fegyelmi Bíróság tagjait választotta meg, a szavazatok többségét a következő személyek kapták: Pavol Sabol, Daniela Šikutová, Martin Vladik, Marián Furman, Renáta Janáková, Jozef Kolcún, Viliam Pohančeník, Juraj Juríček és Jana Kálnayová. Valamennyiüket az ĽS-HZDS elnöke, Vladimír Mečiar javasolta a posztra.
A parlament idei utolsó ülését a Matičiarik gyermek-folklórcsoport és a besztercebányai Ján Levoslav Bella Konzervatórium növendékeinek karácsonyi fellépése zárta. A törvényhozás legközelebb 2010. február 2-án ül össze.

Felvidék Ma