2008 szeptembere óta a fogyasztói árak növekedése első ízben gyorsult tavaly decemberben. Az infláció mértéke, évközi összehasonlításban, 0,5 százalékos volt az év végén. Az ezzel kapcsolatos legfrissebb adatokat a statisztikai hivatal ma hozta nyilvánosságra. Az adatokból kiderül az is, hogy az átlagos évközi infláció mértéke rekord alacsony szintet ért el, ami 1,6 százalékot jelent. Szintén kitűnik az adatokból, hogy 2008 hasonló időszakával összehasonlítva 2009 decemberében leginkább az egészségügyi szolgáltatások árai nőttek, mégpedig 7,1 százalékkal. Az alkohol és a dohánytermékek ára 6,6 százalékkal, az iskoláztatással járó költségek pedig átlagosan 4,7 százalékkal nőttek. Ugyanakkor a lakásberendezés és ezen belül a bútorféleségek árai 3,8 százalékkal csökkentek.
A tavalyi év utolsó hónapjában, novemberrel összehasonlítva, csak bizonyos áruféleségek és szolgáltatások ára nőtt, elsősorban is az egészségügyben, mégpedig átlagosan 0,1 százalékkal. Ugyanakkor az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 0,2 százalékkal csökkent. A legtöbb megfigyelt kategóriában egyébként nem változtak az árak, derül ki a legfrissebb statisztikai adatokból.

ČTK, Felvidék Ma, tt