Ahogy közeledik a magyarországi parlamenti választások ideje, és a Fidesz várható győzelme, a szlovákiai médiák egyre hangosabbak Orbán Viktor nevétől, és győzelmének politikai következményeitől. Az elemzésekben, túlsúlyban vannak a negatív előrejelzések.
Ebbe a riasztó elméletgyártásba már bekapcsolódtak a szlovákiai magyar médiák is. Olvasva őket, olyan érzésem támadt, hogy sok szlovákiai magyar is kezd félni Orbán Viktor lehetséges kormányfői szerepvállalásától. Olyan sejtésem van, hogy már nekik is fóbiájuk keletkezett tőle, mint a szlovákoknak.
Egészséges dolog ez, kérdem? Szerintem nem.
A politikát gyakran hasonlítják a küzdő sportokhoz. Aki ilyen sportot tanult az tudja, hogy ebben elesni tanítják meg először az embert. Közismert tény, hogy a gyenge és felkészületlen sportoló gyakran önmagát üti ki azzal, hogy rosszul esik el egy ütés, vagy egy rúgás után. Ha a hasonlatnál maradok, irányunkban a jelenlegi magyarországi külpolitika volt ehhez hasonlítható. A felkészületlenségük folytán gyakran önmagukat ütötték ki, azzal, hogy egy kis rúgástól sem tudtak ésszerűen a padlón gurulni.
Nos, én úgy érzem, hogy Orbán Viktorral olyan politikus kerül Magyarország élére, aki ezt megtanulta, vagyis tud gurulni a padlón, a politikai ringben. Közismert a sportszeretete, ezen felül csapatjátékos. Ismeri a lovagiasság szabályait, de még jobban a játékszabályokat. Tudja, csalással, még nagyobb a bukás veszélye, a totális veresség. Olyan ember, aki nem bújik el a küzdelem elől, aki meg akar, és meg mer mérkőzni.
Ennek következtében én egy picit sem remegek. Sőt. Türelmetlenül várom, hogy bekövetkezzen a választási győzelme. Már előre örülök a két focista, Orbán és Fico várható összecsapásának. Mert, ha Fico okos – márpedig annak tartja magát, – akkor ott fogja kiütni játékszenvedélyét és a nem a kormányhivatalban, az újságírók előtt, a szokásos szerdai kormányülések után. Eddig könnyű volt számára szövegelni. Ömlött is belőle, mint a Niagarai vízesésből a zuhatag. Orbán után a tettek következnek, a „csapatjáték”, a két ország polgáraiért, a békéjükért, az ő örömükért. Szerintem is, egy új korszak kezdődik a két ország „játékában”. Egy történelmi szükséglet diktálta „összjáték”.
Én az első, igazi megbékélés jelét a felcsúti sportpályán sorra kerülő két ország kormánytagjaiból felállított csapat focimérkőzésben fogom látni, ahol a mecset Knut Vollebaek fogja fújni, mint bíró, a kisebbségi nyelvtörvény szlovákiai parlamenti jóváhagyását követően. A Slota- és Budaházi-féle „futballhuligánok”, lányok és fiúk – átnevelés céljából – a meccsen vonalbíróként, jegyszedőként, vagy pompon-táncosként működnek majd közre.
A mérkőzés kimenetelét is meg tudom jósolni, a végeredmény döntetlen lesz!
Mosoni Dénes
