1921. február 27-én született Rimaszombatban Hullay József, aki mint idegsebész és egyetemi tanár az epilepszia sebészeti gyógyítását kutatta. Egyetemi tanulmányait 1939-től a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvostudományi karán végezte, ahol 1944-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1945-től a debreceni egyetemi idegklinika orvosa volt, 1947-től Sántha Kálmán mellett bekapcsolódott az idegsebészeti munkába. 1948-ban ideggyógyász szakorvosi, 1951-ben műtőorvosi vizsgát tett. Sántha Kálmán eltávolítása után 1951-től az orvostudományi egyetem idegsebészetét irányította, több mint 20 évig vezette az idegsebészeti osztályt és a röntgen-laboratóriumot. 1960-ban az orvostudomány kandidátusa lett, 1970-től egyetemi tanár. Főként az epilepszia és az extrapiramidális mozgászavarok sebészeti kezelésével, a halántéklebeny működésével, az agydaganatokkal, elsősorban a hallóidegdaganatokkal, az agyi aneurizmákkal, angiómákkal foglalkozott. Mint idegsebész nemzetközi hírnevet szerzett. Évekig a Magyar Idegsebészeti Társaság elnöke, 1975-től a Szlovák Orvosi Társaság tiszteletbeli tagja volt, 1979-től az USA Idegsebész Társaságnak levelező tagja. 1970-ben Schaffer Károly-emlékérmet kapott. 1984. január 16-án halt meg Debrecenben – tudhatjuk meg a Magyar Szabadalmi Hivatal összefoglalójából.

Felvidék Ma