A német külügyminiszter a keleti államokkal is olyan szorosra fűzné Németország kapcsolatait, mint a szomszédos Franciaországgal. Ezt a Népszabadságnak adott interjúban mondta Guido Westerwelle budapesti látogatása előtt. Ugyanakkor kizárta, hogy közvetítő szerepet vállaljon a feszült magyar-szlovák viszonyban.

A német külügyminiszter Pozsonyból érkezik ma este, és holnap magyar kollegájával, valamint Bajnai Gordon kormányfővel is találkozik. Kelet felé ugyanolyan jó és szoros kapcsolatokat akarunk ápolni, mint Nyugat felé – nyilatkozta Guido Westerwelle, hozzátéve, hogy a Franciaországhoz fűződő “viszonyunk olyan baráti és szoros lett, hogy már a vérünkké vált. “Ezt akarom a Kelettel kapcsolatban is elérni” – fűzte hozzá.

Az elkövetkező évek nagy kihívása, hogy az európaiak megőrizhessék a jólétet és biztosítsák globális befolyásukat – jelezte a német a külügyminiszter, aki úgy vélte, hogy az igenlő válasz szükségessé teszi az Európai Unió megerősítését kívül és belül, s ezért kell előtérbe helyezni a növekedést, a foglalkoztatást és a technológiai haladást.

Guido Westerwelle kifejtette: bízik abban, hogy Magyarország és Szlovákia a véleménykülönbségét kölcsönös egyetértésben fogja megoldani. A két miniszterelnök 2009-es szécsényi nyilatkozata jó alapot nyújt ahhoz, hogy a még meglévő vitapontokat meg lehessen szüntetni.

mti, mr1