Hány arca van egy szlovákiai magyar politikusnak? Meglehetősen sok, ha egy potenciális választó sok forrásból tud tájékozódni róla. Itt és most, azaz a szlovákiai magyar közösségben érdemes visszalépni 15 évet, és utána nézni, ki mit mond, ha magyarul és nekünk, ha magyarul és az anyaországiaknak, illetve ha szlovákul és a többségieknek nyilatkozik. „Sokszínű” egyéniségeket ismerhetünk meg így.

 

Irányított politikai amnéziában szenvedő politikusaink a demokrácia mérföldes lépésének tartják, hogy pártot alapítottak, amely a magyaroknak szlovákokat is kínál, a szlovákoknak meg szlovákokat. A magyaroknak két nyelven, a szlovákoknak szlovákul. Akadnak ugyan itt, a magyar oldalon is, akik megkönnyebbülve harsogják: végre van választásuk, nem kell gettósodott egy-párt-rendszerben szavazniuk… Demokrácia! Vagy csupán kóros feledékenység? Mert volt már itt, Szlovákiában ilyen.
A rendszerváltást követő első szabad választásokon,1990-ben a rendszerváltó mozgalom frakciójaként működő – amúgy rövidre zárt – magyar politikai csoport is úgy hirdette magát: Aki magyar, ránk szavaz. És legalább 150 ezer magyar voksot ígért a többségieknek, de csak ennek a felét „hozta”. Két év múlva már, 1992-ben, amikor a politikai paletta jócskán átalakult, ez a magyar politikai csoport már nem kellett a többségi listákra. Egyedül indult, a parlamenten kívül rekedt. A másik két magyar párt, koalícióban annak ellenére bejutott a parlamentekbe, hogy háromról öt százalékra nőtt a választási küszöb, kettős koalíció esetén pedig hétre. Nem sokon múlott, igaz, de azért volt magyar képviselet. És a két tömb együtt nagyjából 10 és fél százalékot ért el. (1994-ben már hármas koalíció indult, 1998-tól pedig az egyesült magyar párt, mert Mečiar olyan választójogi törvénymódosítást hajtott végre, hogy a hármasnak 15 százalék lett volna a küszöb. Az MKP megalakulásának a magyar pártelitek többsége esetében ez volt az egyetlen oka. A szkeptikus kívülálló már akkor tudta: ha nem kerülnek kormányra, darabokra hullik a MŰ.)
Most is borotvaélen táncol a szlovákiai magyar politika. Az urnákhoz már 2006-ban is a magyar választók alig hatvan százaléka járult, erre építeni, hogy „jó esetben” mind a két párt bejuthat a törvényhozásba, szép kis kaland. De az öt „távozó” hisz benne, hiszen ők „nem egy újabb magyar párt”, ők a szlovákokat is megszólítják – majd. Bugár Béla, akiből a szlovák média idejekorán „liblinget” faragott – s ő egyre jobban beleélte magát a többségiek által elfogadott „minta-szlovákiai-magyar” szerepébe –, az őt hírnévre emelő párt megtagadása előtt is sokat regélt már arról, hogy az MKP választóinak hány százaléka szlovák (aki mind őrá szavaz!), s ezt a hitét megtartotta akkor is, amikor a statisztikai adatok ezt megcáfolták.
És Bugár Béla most is regél. Nemrég a Szlovák Köztársaság Sajtóirodájának azt nyilatkozta: 8 százalékos választási eredmény elérésére képesek, de máshol is elmondta ezt, arra hivatkozva: közvélemény-kutatási eredményeik igazolják. Igaz, a magyarországi 168 órában már visszafogottabb. Csak arról beszél, hogy jó esetben bejuthat a parlamentbe az MKP és a Most-Híd is, hiszen a küszöb csak 5 százalék, az MKP-t pedig korábban több mint 11 százalék választotta. Persze ez az érvelés is sántít kissé, mert a való tényeivel nem számol. Ezek közt azzal sem, amit az MVK közvélemény-kutatása mutatott ki, tehát hogy a Most-Híd potenciális választóinak legfeljebb a harminc százaléka lehet szlovák, a többi magyar nemzetiségű. A szlovák szimpatizánsok területi megoszlására sem tért ki a felmérés, így ha bekövetkezik, amit – a Szabadság és Szolidaritás pártjával kötendő, ám kútba esett koalíció után – Bugár hangoztatni kezdett, hogy pártja északon szlovák kampányt folytat, délen meg magyart a magyarok szavazataiért, hogy letörölje az MKP-t a hadszíntérről, akkor ez a nem egészen egyharmad szlovák voks lekophat annyira, amennyit „liblingként” Bugár egykoron az MKP-nak hozni tudott.
S még valamit figyelembe kellene venni. A közvélemény-kutatási varázslatokat. Amikor ugyanis Richard Sulík pártja váratlanul utolérte Dzurinda SZDKU-ját, s több mint 9 százalékos népszerűséget produkált, kiderült: a Szabadság és Szolidaritás rendelte meg és pénzelte a felmérést. Bugár akkor meglehetősen csalódott lett, hogy nem lesz ilyen összefogás, és a SITA hírügynökségnek még azt is kikotyogta: pedig ők is rendeltek felmérést, a Focusnál, amely 12 százalékot mért ennek az összefogásnak…, és mellesleg a parlamenten kívülre mérte Mečiarral együtt a Magyar Koalíció Pártját is.
Most újra egy jobboldali szlovák koalíción fáradoznak, amelyet az SZDKU hozna tető alá – Sulíkkal, Bugárral és Zajacékkal. Közben azonban Sulík és Bugár is tárgyalgat ezzel-azzal. Peter Zajac pártjával, a Konzervatív Polgári Demokratákkal mindegyik. Húzós nevekre szükség van a kampányban, jobban, mint a húzós programokra. Bugár még azt is emlegette: František Mikloškót, a Szlovák Konzervatív Demokraták képviselőjét is felvennék a Most-Híd listájára, esetleg mást is a pártjából, de nem akárkit: olyanokat nem, akikről világosan tudható, hogy a magyar kisebbség nemzetiségi jogairól úgy vélekednek, mint bármelyik szlovák párt bármely képviselője a parlamentben. Csak hát az amnézia itt is bekövetkezett. Mára már Mikloško sem a régi, ő is nyomott igent olyan határozatra, amely a szlovákiai magyaroknak ártott, és ő is megtapsolta Ficót Sólyom László kitiltásátért Szlovákiából… Ezen nem változtat az sem, ha Bugár a magyar-szlovák megbékélés jegyében kiközösíti a közös listáról Vladimír Palkót, Mikloško pártjának elnökét a nagy vokshalászat érdekében. Mert Vladimír Palkót lehet nem szeretni, attól ő még egy okos, nyílt, egyértelmű politikus, határozott értékrendet képviselő ember. De úgy tűnik: Bugár az ilyeneket nem szereti. Hiszen még december végén „elnyilatkozta” az Aktuálne.sk internetes újságnak, hogy az MKP-val sem kötne csak úgy koalíciót ő meg a Most-Híd. „Milyen feltételekkel lehet hát szó az (MKP-val való) együttműködésről?”– kérdezte az újságíró, s erre ilyen felelet kapott Bugártól: „Személyiekkel, mindenképpen. Durayt és Csákyt már említettem, de folytathatnám a sort, hogy kivel nem, mert nemcsak a vezetésre vonatkoznak a kifogásaim. És mindenképpen érintenék a programot (az MKP programját) is. Ismétlem: számunkra fontos, hogy Szlovákiában ne alakuljon ki a félelem légköre. Nézze például a nyelvtörvényt, amely nagyon rossz törvény. Annak ellenére, hogy a végrehajtási utasításokban sikerült finomíttatnunk rajta, még mindig rossz, és félelmet gerjeszt. De hogy a félelemkeltéshez mi is hozzájáruljunk, és a választópolgárokat ijesztgessük, no… Én azt gondolom, ez megengedhetetlen, az MKP viszont ezt teszi.” A 168 órában ezt még tetézi azzal is, hogy volt pártja nyakába varrja a szlovák-magyar feszültséget, hisz azt állítja: „A Csáky-féle MKP-vezetés az együttműködés helyett állandóan a konfrontációt keresi.” Arról egy szót sem ejt, hogy a Csáky-féle reakciókat a nyíltan magyarellenes szlovák kormánypolitika szüli, sőt a SITA-interjúban még a dunaszerdahelyi szurkolóverés és Malina Hedvig ügyének emlegetését is visszaélésnek, szándékos szlovák-magyar feszültségszításnak nevezi. Volt pártjához fűződő kapcsolatairól pedig azt mondja: Nagy probléma, hogy az MKP ellenségének tekinti őket. Hogy mindenütt úgy beszélnek róluk, mint árulókról, pedig ők semmit nem árultak el, az értékeket a pártból magukkal vitték. De az MKP most nem akar együttműködést. Zselizen például a helyi vezetők nyíltan kimondják: ők csak magyar szavazatokat akarnak. Ez szegregáció – hangoztatja ma Bugár. – És nekik erre nincs szükségük. Mert más a gond, az, hogy az MKP megosztja a társadalmat, néhány helyen Bugárék már állítólag azt is megérték, hogy családi veszekedés témája, hogy Most-Híd, vagy MKP… És ez veszélyes út. A 168 órának nyilatkozva még azért is az MKP-t teszi felelőssé, hogy a felvidéki magyarság asszimilációs mutatói is rosszabbodnak. A békegalamb Bugár szemében most már szinte mindenért Csáky és Duray felelős. „A trend rosszabbodását jelzi, hogy a felvidéki magyar szülők gyermekeik 30 százalékát szlovák iskolákba íratják be. És ezen nem változtat, ha Csáky, Duray Miklós vagy akárki más fél téglával verve a mellét magyarkodik. Ez nem a szavak, hanem a tettek ideje – és mi léptünk!” – fogalmaz a 168 órának, a léptünk pedig a Most-Híd megalakítását jelenti. Hogy ettől majd több szlovákiai magyar gyerek jár-e magyar iskolába, arra Bugár nem tér ki. Ahogyan arra sem, hogy az előző húsz év szomorú beiskolázási statisztikáját húzta-e rá az MKP-ra, vagy az elmúlt nem egészen egy év, vagyis az ő Most-Hídjának megalakítása óta üldözte-e el a magyar gyerekek egyharmadát a magyar iskolákból az MKP vezetése…
Amúgy meg: Bugárnak ez az érve is a regék sorából való. Mondhat ilyet a szlovák, a magyarországi vagy bármilyen külföldi újságírónak, szlovákiai magyarnak nem. A 2009/2010-es iskolaév hivatalos statisztikái szerint ugyanis jelenleg a szlovákiai magyar tanköteles gyerekek 14 százaléka jár szlovák általános iskolába (a Trencséni kerületben pl. 6 fő). Harminc százalék feletti arány az 1980-as évek elején volt. S ha valami ezért felróható a politikában valakinek, akkor többek közt éppen a Bugár Béla-félék húszéves politikai karrierjének írható a rovására, hogy ebből az elveszett harminc-harmincöt százalékból senki nem magyarosodott vissza. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben szlovák iskolába íratott gyerekek váltottak identitást, ők ma már szlovákok, és a gyerekeik is azok. Az általuk „elért” népességfogyással egy mai pártalakítást indokolni, vagy azért egy, közel húsz évvel később megalakított politikai párt mai vezetőségét kárhoztatni – enyhén szólva: badarság. Félrészeg italozók között, egy kocsmaasztalra támaszkodva talán megjárja az ilyen szöveg. Még a választási dínomdánomon is, de csak, ha már elég sok bor fogyott, és Lajcsi is eléggé lagzi-hajnalos hangulatban van. Más helyen így beszélni: politikai kóklerség.
Az elmúlt egy-másfél hónapban különböző fórumokon közreadott Bugár-interjúkból világosan csak egy-két dolog olvasható ki. Egyrészt, hogy Bugár nem köt koalíciót az MKP-val, mert az MKP erre nem is hajlandó, és egyébként is csak akkor lépne vele koalícióra, ha az MKP-jelöltek névsorát és a párt programját is ő maga állíthatná össze. Másrészt: minden más szlovák párttal hajlandó koalíciót kötni a jobbközép szavazatok maximalizálása érdekében, olyan feltételekkel, hogy a koalíció a választások után is fennmarad, s ha a kapanyél is elsül, a közös lista minden pártja bekerül a kormányba is. Ha semmilyen választási koalíció nem jön össze, a Most-Híd egyedül indul, de két különböző kampánnyal. Északon szlovákul, a szlovákoknak választási programot fog felmutatni, délen a magyaroknak többségiül és magyarul a Magyar Koalíció Pártja ellen fog fellépni, minden lehetséges módon.
Kilátásnak sem rossz.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza