Budapesten tartja kétnapos kihelyezett ülését az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetősége. A tanácskozás egyik témája a munkahelyteremtés, a másik az uniós források felhasználása a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására. A ülésen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is részt vesz.

A néppárt EP-frakciójának vezetője szerint erős kormányra van szükség
Eljött az idő Magyarországon, hogy hosszú idő szocialista kormányzása után erős kormányt válasszanak – mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetője ma Budapesten. Joseph Daul : Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a néppárti „politikai család” egyik legjelentősebb személyisége, nagy tisztelet övezi; az egész politikai család abban bízik, hogy a magyarok bizalmukról biztosítják április 11-én és 25-én az országgyűlési választásokon.
Szájer József, a frakció helyettes vezetője a tanácskozás első napján azt emelte ki, hogy a Fidesz európai, európai elkötelezettségű párt, és arra tesz ígéretet, hogy visszaszerzi Magyarország tekintélyét. Schmitt Pál, az EP alelnöke úgy fogalmazott: a 37 nap múlva esedékes parlamenti választás „lehet szerencsénk fordulópontja”.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Unió akkor lehet sikeres, ha képes „közös hangon szólni” és erősíteni a tagállamok közötti politikai koordinációt. Az új, Európa 2020 elnevezésű versenyképességi stratégia lényege a növekedés helyreállítása. Fontos, hogy ennek megvalósításakor a szociális piacgazdaság ne kerüljön veszélybe, és a növekedés „okos” és fenntartható legyen – mondta a bizottság elnöke. Barroso beszédében elmondta: a stratégia részeként el akarják érni, hogy a 20-64 év közöttiek 75 százalékát foglalkoztassák, valamint hogy 20 millióval csökkenjen a szegénységi küszöb alatt élők száma a kontinensen.
Orbán: Európának le kell győznie a kapitalizmus válságát
Orbán Viktor szerint Európának nincs más választása, mint legyőzni a kapitalizmus válságát, ehhez valós emberi munkára és „állandóságtudatra” van szükség, nem lehet ugyanis folyamatosan átmeneti állapotban élni. Európának sokkal világosabban ki kell mondania, hogy a munkát támogatja, a spekulációt pedig ellenzi – mondta a Fidesz elnöke. Hangsúlyozta, elsőbbséget kell adni a „termelő kapitalizmusnak”, a „pénzkapitalizmust” pedig nagyon egyértelmű, szigorú szabályok közé kell szorítani. Közölte: a szociális piacgazdaság az, amely elsőbbséget ad a munkának és a termelésnek.
Orbán Viktor szerint egy vezetésre vállalkozó politikusnak, politikai közösségnek egyetlen dologtól kell félnie, a félelemtől. Ha egy közösség, egy nemzet, egy politikai család szembe néz a kihívásokkal, akkor semmi oka a félelemre. Mint mondta, Európa akkor volt erős, akkor nem rettegett semmitől, amikor volt közös célja. Orbán ilyen célnak nevezte a II. világháború után a tartós európai béke megteremését, az Európai Unió létrehozását, Európa újraegyesítését.
Orbán Viktor szerint egy Fidesz-kormánynak úgy kell újjáépítenie Magyarország tekintélyét, hogy az ne épüljön hazugságra; a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot. A Fidesz elnöke azt mondta: az elmúlt évek „szégyent hoztak a magyarok fejére”, senki sem szereti, ha a „hazugság és saját nemzetének neve szinonimává válik” a nemzetközi közösség előtt. A tekintély és a tisztelet kiharcolására készen áll a Fidesz, bár tudják, hogy ez nehéz feladat lesz – jelentette ki. A választások után egy-másfél hónappal eljön a pillanat, amikor újra el kell mondani az igazat a magyar gazdaság valós állapotáról, „ezt Görögország árnyékában kell megtenni, úgy, hogy közben a maradék kis reputációnkat se veszítsük el” – mondta.
MTI, Felvidék Ma