Érdekes, hogy csak akkor ismertem meg a nevét, amikor Pozsonyba kerültem, de gyorsan egyike lett a kedvenc szlovák a színészeimnek. Karakterikus megjelenése, egyéni bája, mindent lehengerlő tánc- és énektudása gyorsan megfogott és óhatatlanul is Latabár Kálmánt juttatta eszembe.

Holott Karol Čálik, aki a napokban ünnepelte 65. születésnapját, a szlovák színjátszás eminens tagja, számtalan színházi- és filmszereppel a háta mögött. A film már 1965-ben ismertté tette, hiszen a Szent Erzsébet tere c., Jašík-regényből készült Vladimír Bahna-filmben kapott szerepet. Igazán közkedveltté mégis a Pacho, a hibbei betyár c. film Janója tette, de közel 50 filmben alakított kisebb-nagyobb szerepet. Színházi pályafutása elválaszthatatlan az Új Színpadtól, ahol 1968 óta játszik. Mint egyik interjújában meséli, abban az időben jutottak el a pozsonyi színpadokra a nagy nyugati musicalek, mint a Hello, Dolly, a West Side Story, a My Fair Lady, a Zorba, a görög vagy a Hegedűs a háztetőn. A normalizáció beköszöntével ezeket betiltották Csehszlovákiában, s maradtak a szovjet vígjátékok és zenés darabok. De egyes francia komédiákhoz szereztettek zenét, így ha a mérce alacsonyabbra került is, táncolni-énekelni nem felejtett el.

Azok közé a színészek közé tartozik, akik mindenevők, s az idő egyáltalán nem fogott rajta, hisz nem a hősszerelmesektől vette el a kenyeret. Az utóbbi években alig jött le a színpadról, s az Új Színpad szinte összes musicalében szerepet vállalt, de játszott az Aréna Színpadon bemutatott Rocky Horror Show-ban is. Aki jelenleg szeretné élvezni a művészetét, sajátos humorát, az pl. az Assisi Szent Ferenc c. Dusík Gábor-musicalben vagy a Hegedűs a háztetőnben is megnézheti. De Peter Dvorský hívására 2008-ban Kassán elvállalta Miska pincér szerepét Kálmán Imre megunhatatlan Csárdáskirálynőjében, amelyet Halasi Imre rendezett.
Az Új Színpadon ma este köszöntik Ray Cooney és Tony Hilton Négyesikrek c. bohózata után, amelyet Emil Horváth rendezett, s amelyben Erik Peťovskýval, Peter Kočišsal, Štefan Kožkával és Jana Valockával játszik együtt.
Bár saját bevallása szerint a színpadon szeretne meghalni, ezt azért mégsem kívánjuk neki. De azért szeretnénk még sok szerepben látni ezt az utánozhatatlan, állandóan tréfás kedvű remek komédiást.

Felvidék Ma, Juhász Dósa János, Ctibor Bachratý felvétele