Eddig havi, a parlamenti választások közeledtével heti rendszerességgel jelentkezik a szlovák mélynemzeti párt magyarellenes kirohanásaival. Ján Slota és Anna Belousovová, olyakor Rafael Rafaj ontja magából a gyűlöletbeszéd cifrábbnál-cifrább változatát. A legújabb agyrémük, hogy Magyarország Szlovákia lerohanására készül, a rémhírkeltés büntetőjogi kategóriáját és kimeríti.
A szlovák legfőbb ügyész erre a füle botját sem mozdítja. Robert Fico kormányfő, vagy Róbert Kalinák belügyminiszter homokba dugja a fejét, hogy ne hallja. Sőt, az utóbbi időben, mintha a „forgatókönyvet” Fico írná: valamelyik miniszterének társaságában a kormányfőnk szólal meg először, és intéz egy hisztérikus kirohanást déli szomszédunk ellen, vagy ellenünk, s csak utána következik Ján Slota pártja. A kardcsörtető, harcias kijelentéseik záró következtetése pedig: „mi jól tettük, amit már megtettünk!” Ilyenkor felrémlenek bennem az eddigi „hőstetteik” sorozata, amit Magyarország és a magyarság ellen elkövettek, és egy kérdésig jutok: meddig lehet az alvó oroszlán bajszát rángatni? Meddig lehet vádaskodni, gyalázkodni, sértegetni, rémhírt kelteni, zaklatni, feszíteni a húrt, a türelem húrját két nép között? Tudom, hogy a gyalázkodást tervszerűen, gonosz szándékkal teszik. Tudom a szándék célját is: a parlamenti választásokon megszerezni a szlovák nacionalisták szavazatát. Mégis feszül bennem a kérdés, jó taktika, ha mi hallgatunk, mosolygunk a bajszunk alatt, s gondoljuk: „Nézd meg kimondta, aztán cselekedj!”? Ezt fogjuk tenni akkor is, amikor már fizikailag is belénk rúgnak, megvárjuk még ez bekövetkezik?
Gondolom, ez a kérdés nemcsak engem zaklat, másoknak is rontja a közérzetét.
Sajnos, tudatosítanunk kell, hogy a mai szlovákiai koalíciós pártok politikai színjátéka elkezdődött. A megyei választások óta a magyar kártya le sem került a piszkos politika asztaláról. A pártpreferenciák kezdenek átbilleni a szlovákiai ellenzék javára. Botrányt-botrányra halmoz a szlovák nemzeti párt, de a Smer is, s lassan mindenki korrupció-gyanús, aki a közelükben felbukkan. A gyalázatos helyzetükből menekülnek a még nagyobb gyalázatba. Vészhelyzetben, egy verembeszorult vadhoz hasonlóan, az életükért, a fennmaradásukért küzdenek. „Bemászni” közéjük öngyilkosság lenne! Sem szánalmat, sem mosolyt nem lehet mutatni. Hagyni kell a „fenevadat” agóniájában vergődni, a sorsát senki sem kerülheti el.
Ugyanez vonatkozik a legnagyobb koalíciós pártra, a Smer kirohanásaira is. Akár jó jelnek is vehetnénk, hogy a kormányfőnk Slota agendáját kopírozza. Próbáljuk úgy felfogni,- mert valóban az -, hogy a Smer, szlovák szociáldemokrata párt is érzi a vesztét. Mečiarhoz hasonlóan, Fico nimbusza is hanyatlóban van. Megindult a zenitről lefelé. Szerintem, a habzó szájú nacionalista kirohanásaival nem fékezi, hanem gyorsítja népszerűségi mutatóinak zuhanását. Hiba volna ellenzéki, vagy magyarországi válaszokkal, bajuszrángatással fékezni ezt a szabadesést. Mi, a szlovákiai magyar közösség és Magyarország sérülhetne meg tőle. Várjuk ki az idejét a szavaknak, és a majdani tetteknek. Ez a történelmi pillanat be fog következni. Barátainkat – határon innen, és határon túl -, szintén erre kérjük. Ne öntsünk olajt a lángoló tűzre, láthatóan önpusztító, nagy lánggal ég. És a Slota, illetve Fico-féle harci kürtök hangjára se nyúljunk még a kardunkért.
Mindig igaz: a türelem rózsát terem!

Debrődi D. Géza