Április 10-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt Péter Zsolt, kedves barátunk, néptáncos társunk, aki az Új Nemzedék, a Szőttes, és az Ilosvai felvidéki együttesekben tevékenykedett, valamint a Kisbalaton Együttest is tanította.
Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a felvidéki táncanyagok a magyarországi együttesek repertoárján, így a magyarországi néptánc-színpadokon megjelenjenek.
Az utóbbi években szervezési feladatokat is vállalt, így több rendezvény mellett a legutóbbi két Gombaszögi Fesztivált szervezte, műsorát szerkesztette, 2008-ban színpadra állította mintegy három órában a „Gömöri lakodalmast”, összefogva szinte az utolsó órában a gömöri hagyományőrzőket . Felejthetetlen életművet hagyott maga után. Felesége és hároméves kislánya, Boglárka gyászolja. Péter Zsolt 47 évesen hagyta itt végleg a földi színpadokat.
Új csillag a Hadak Útján
Péter Zsolt halálára
A gyász és a becsület indít a koporsódhoz. Megyünk sokan, mert a halottainkat el kell temetni, megremeg a kezem is amikor csak leírom: árvább lett szegény szülőföldünk egy jó, igaz magyar emberrel. Elindulunk toronyiránt, nem úgy mint délidőben amikor egy bóklászó magányos méhecske olvadt nektárt visz a lábán az otthont jelentő kaptár felé, s a déli harangszó összehívja a családot az ünnepi asztalhoz, Isten adott megint egy napot nekünk a maradásra, hívnak a harangok, sírnak a harangok, Neked ma már máshol terítenek: az Úr asztalánál. Illik tartani a sírást s a gerincet ilyenkor, nehogy megremegjen a láb,nehogy meghalljuk milyen mély a csend, a szenvedés csendje. Az otthon felett átsisteregnek az érted induló angyalszárnyak. Vigyenek hát, mit is tehetnénk? Itt állunk , s vigyázzuk arra amit hátrahagytál, azt a maradék örömöt: nem éltél hiába. Sír a zene, dübörög a tánc, de egyre csendesebben, pedig ennek éltél, ez éltetett. Valahol hegedű szólít távoli vidékre, s tudjuk, lassan elbandukolsz a hang irányába. Csekély vigasz, hogy egy a sorsunk, hogy az Isten magához emel a sárból,melyből vétettünk, s melyet itt taposunk magányos utakon. Siratnak a harangok, vigasztalnak, minket hívnak , s téged szólítanak az azúrkék hazába, visznek a megkondult hangok szárnyán, de most nem a vihar elé mennek, a fehérlő jégverés szívébe, nem a jegenyefák tetején sétáló napsugárba, nem az otthont adó fészekbe.
Jóságos Atyánk elé mennek, kézenfognak Téged, úgy vezetnek, mint egy félénk kisfiút, meg ne ijedj a távolságtól.Felnőttél majdnem az égig, az ágaskodó csikó-felhők szélén délben, lesz hová leülnöd, megmarkolod az időt, amit még itthagytál a Földön s szétszórod, mint a pitypang bóbitáit a tavaszi szél, jusson belőle nekünk is pár nap vagy óra, ki osztja az időt jobban Nálad ezentúl? A Hadak Útján kigyulladt újra egy kis csillag, van ott már mécses, de a fényből sosem elég ha melegít is.Most már Te rendezed az égi lakodalmast, csak bánatosak a nóták, valahogy nem hívnak táncba. Őrizz minket, megőrizz!!! Van mit vigyáznod ha forgatják sorsunk kerekét a tékozló angyalok. Nincs már olyan sok eltékozolni valónk. Egy voltál közülünk,egy táncos, egy barát , egy voltál belőlünk egy jó magyar ember, hiányozni fogsz barátom. Könnyű legyen neked a föld.
Hrubík Béla, Felvidék Ma
