Párban és csoportosan érkeztek az érdeklődők április 22-én este az egyházgellei kultúrházba. Este hét órára teljesen megtelt a nagyterem, minden ülőhely foglalt volt.
A Magyar Koalíció Pártjának helyi szervezete műsoros estet szervezett, melyre nemcsak a helybeli lakókat hívták meg, hanem a szomszédos településekről is vártak ismerősöket, vendégeket. Az est kettős céllal került megrendezésre. Amint azt Vajas Imre, az MKP Egyházgellei Helyi Szervezetének elnöke elmondta – elsősorban szeretett volna köszönetet mondani mindazoknak, akik buzdították és segítették őt abban, hogy alig két hónap alatt sikerült lábra állítani az MKP helyi szervezetét és mára már – több mint ötven taggal — egy komoly erővé váltak. Hitükben és elszántságukban megerősödve azután úgy érezték, meghívják Csáky Pál országos elnököt, hogy a parlamenti választások közeledtével beszélgessenek arról, hogy mi történik mostanában a szlovákiai magyar politizálásban.

A témához és az alkalomhoz is illő volt az a Petőfi-költemény, amelyet Cséfalvay Balázs helybéli főiskolai hallgató szavalt el — nagyon szépen. Majd a helyi elnök röviden ismertette azokat a történéseket, amelyek az utóbbi időben meghatározták a magyar közösség életét a faluban. Elmondta a hallgatóságnak, mi volt az a szikra, ami lángra lobbantotta lelkesedésüket és összekovácsolta erőiket.

Csáky Pál, a párt országos elnökeként üdvözölte és méltányolta a helyiek igyekezetét. Szavai szerint ez egy olyan tett volt a településen élő magyaroktól, amire büszke lehet a hely, a környék és túlmutat az ország határain is. Amint fogalmazott – megemeli képzeletbeli kalapját Egyházgelle polgárai előtt, amiért ebben a nehézségekkel teli, szétzilált világban ilyen példás összetartásról tettek tanúbizonyságot. A műsoros esten részt vettek a párt országos listáján induló parlamenti képviselőjelöltek is a Dunaszerdahelyi járásból.
A fergeteges kultúrműsort kitörő tapssal jutalmazták a meghívottak.

Szép volt, Egyházgelle!

mkp.sk