Meglehet, a kisebbségi sorsban élő magyarság hamarabb érezheti újra maradéktalanul magáénak történelmi alkotmányunkat, mint a magyar államhatárok között élő!
A kisemmizettnek néha könnyebben teremthető valami, mint a gazdagnak a maga telezsúfolt világában. Igaz ez a szimbolikus javakra is, nem pusztán a materiálisakra! A majdnem semmiből gyakran könnyebben alkotható meg másként felépülő, mint a bővelkedőből.
Évezredes történeti magyar alkotmányunk nem csupán jogszabálytömb, miként ilyesmi a mai Magyarországon Alkotmányként működő, többször módosított 1949. évi XX. törvény. Ez utóbbi hierarchikus szabályrendszer, törekvése szerint szinte bürokratikusan pedáns logikával.
Az említett történelmi konstitúció egészen másfajta logikával épül fel. Vallási képpel élve – szemben az emlegetetett és kínkeservvel működtetett alaptörvénnyel – ez a konstitúció felépítésében inkább hasonlít magára a Bibliára, mintsem egy konkrét törvénycsomagra. Már kinézetében is Biblia-szerű, vaskos a Magyarországon 2009-ben kiadott kötete is. Miként a nagyon sok ellentmondást és nagyon komplex törekvésrendszert, igazságot a Biblia is lazán egymáshoz kapcsolódó könyvekben tudja a maga egészében megjeleníteni, úgy a magyar történelmi alkotmány is csak lazán, időben is eltolódottan megszületett törvénykönyvekben tudja megragadni a nemzeti létnek és értékvilágnak azt az alapvető terét, univerzumát, amelyet össze kell fognia. Ez az alkotmány nem csupán jog, hanem átkötés is az igazi értelemben felfogott jog, a bölcsesség, a nemes szellem és erkölcs, a közösség hite és sajátos missziója között. Ilyen szerepet kartális, paragrafusokba tört jogszabály aligha tud vállalni és betölteni. Ősi Alkotmányunk Biblia-szerűsége ezért pótolhatatlan, ezeréves működéséhez és szabályvilágához ezért is kell majd Magyarországnak, a magyarságnak, a nemzetnek visszakapcsolódnia – modern feladatai teljesítésénél a históriai értékrendből táplálkoznia. Közvetítette és közvetíti is számunkra ez a történeti konstitúció azt az igazságot, hogy alkotmányszinten nem bürokratikus szabálymegfelelések lépcsői üdvözíthetik a közösségi létet, hanem, annak gyökereznie és – mintegy felfelé is törő vágyakozással – kapcsolódnia kell az értékek magasabb, egyszersmind mélyebb világához. Az emberi jogok ma szinte kultikussá váló jogbölcseletének világában könnyen megérthetjük, hogy magyar történelmi Alkotmányunk mennyire modern, sőt posztmodern.
Érdek és jogszabályi túlzsúfoltság egyaránt féke ma ennek a létfontosságú, tápláló értékrendszernek. Pedig az alkotmány az emberi szellem, az értékek, a nemzet históriája és legjobb reményei felől közvetít a törvényekkel is szabályozandó kortársi és helyi, az itt és most teendők felé.
Az önigazgatási létezésétől megfosztott, a nemzet többségétől elszakított magyarság nem olyan helyzetben él-e, ahol az ősi, értékbeli kötődések megvannak akkor is, ha egyelőre az autonóm igazgatás felé nyúló teendők, valamiféle gyakorlati, operatív konzekvenciák el is vannak vágva, meg is vannak bénítva? A magyar történelmi alkotmány a maga sajátos összetettségével, a nem szorosan jogi értelemben kötelezettségeket hordozó alkatával, mintha éppen ilyen, a kisebbségi léthez hasonló helyzetekre is lenne „kitalálva”!
Kartális, mereven jogszabályszerű alkotmánya a kisebbségi sorsú magyarságnak értelemszerűen nem lehet.
Ámde miért is ne tekinthetné ősi Alkotmányunkat hatályosnak a magyarság éppen a kisebbségben élő magyarok megbecsülése és tisztelete által is? Miért ne alakulhatna ki törekvés és nyomában is tudatosság a kisebbségi léthelyzetű magyarság világában a történelmi Alkotmánynak a magasban lévő (mint Haza a magasban), szellemi hatályosságának felvállalására, meghirdetésére? Hiszen a miénkhez hasonló – például a brit – alkotmány soha nem jogszabály-pedantériával, hanem mindig is szellemi értelemben, közvetett norma-meghatározóként maradt hatályos. Miért ne következhetne ebből a magyar államhatárokon kívüli, valamilyen formájú, mértékű felvállalásból és ethoszt adó, szellemi megkapaszkodásból sajátos nyomás egy ilyen törekvés erősebb magyarországi meghonosítására, meghonosulására és győzelmére is? Ahogy az irodalmi és művészeti alkotások világában a látszólag jobb helyzetű magyarországinak tanulnia lehetett és kellett már többször is az erdélyi sugallatokból, miért ne lehetne ugyanígy Alkotmányunkhoz való viszonyunkban, az alkotmányosság ügyeiben is ébresztő erejű egyfajta magyarországi kábulatból az erdélyi és más „kisebbségi” utat törés?
Megfogalmazhatja önmagának és a külvilágnak a nagyobb közösségeiben autonómia-érett és autonómia-jogosult, másutt szórványosabban élő kisebbségi magyarság, hogy egy történelmi alkotmány értékrendje irányadó a számára, és megszívlelheti ennek tanulságait a magyarországi nemzetrész is.
A ma már a magyar kisebbségi világban is jobbára szabadon használható magyar nemzeti színek és a Himnusz mellé odaléptethető a magyarság történeti alkotmánya, mint a közösségi önazonosságot hordozó, az önazonosságot megtestesítő további nagy jelkép.

Kolozsi Béla, Felvidék Ma