Minden tárca, amely az új kormányban kiosztásra kerül, egyaránt fontos. A pártok azon vitáznak, ki lenne a legjobb, a legerősebb vezetőjük. Ezt az SDKÚ-DS tegnapi elnökségi ülése, de Ján Fígeľ, a KDH elnöke is megerősítette. A gyors döntést főleg a sajtó sürgeti, miközben a politikusok alapos és megfontolt lépésre törekednek. Azoktól a pártoktól, amelyek sikeresek voltak a választásokon, Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ-DS elnöke szerint elvárható a nagyvonalúság. Újságírók előtt nyilatkozott így Dzurinda, miután pártjának elnöksége összegezte a születőben levő jobbközép koalíció eddigi megbeszéléseinek eredményeit.
Mint ismeretes, az eddigi megbeszéléseken a négy párt nem tudott megegyezni a kormányposztok elosztásáról. „Idealisztikus lett volna többet várni“, jelentette ki Dzurinda, de hozzáfűzte, hogy a pártok nincsenek messze a megállapodástól. Meggyőződése, hogy hétfőn a pártok már megegyeznek. Az SDKÚ-DS elnöke emlékeztetett, hogy még két hét sem telt el a választások óta és a koalíciónak már sikerült megállapodni a programtézisekben. A Cseh Köztársaságban a pártoknak ez tovább tartott.
A pártelnök kijelentette, hogy nem szeretnének fölöslegesen elveszíteni egyetlen napot sem. „Szeretnénk mielőbb lezárni a tárgyalásokat“, szögezte le Dzurinda. A posztok elosztásáról szóló előzetes megállapodásokról azonban semmit sem árult el, mivel amíg nem állapodtak meg minden kérdésben, újraható minden téma.
Dzurinda hangsúlyozta a pártján belüli egységet, de nem tagadta, hogy az elnökség tagjai nem mindenben értettek egyet. Ez azonban nem jelent elégedetlenséget.
Csütörtökön éjjel a koalíció nem tudott megállapodni a posztok elosztásában. A tárgyalások állítólag a KDH miatt torpantak meg, amely a gazdasági és nem a közlekedési minisztériumot szeretné magának. A gazdasági tárcára azonban az SaS tart igényt és nem hajlandó lemondani róla.

SITA, Felvidék Ma