48 órával a parlamenti választások előtt üzenetet intézett Szlovákia lakosságához Ivan Gašparovič államfő. Szerinte a demokratikus választás célja egy olyan állam, amely garantálja a szociális biztonságot, a munkát, a szebb jövőt és a méltó helyet Európa nemzetei között. „Azokat válasszák, akik mindent megtesznek, hogy hazánkat továbbra is szerethessük“ – bíztatott az elnök.

„Nehéz idők várnak ránk – fogalmazott az államfő -, ezért buzdítom önöket, jöjjenek el szavazni. Voksuk nemcsak a politikusokról szól majd, hanem támogatni fogja a nemzetállami érdekeinket is.“ Gašparovič szerint ezért fontos, hogy mindenkinek a döntése alakítsa az eredményt. Felszólította a választópolgárokat, hogy érdekeik képviselőjeként olyan jelöltekre szavazzanak, akikben bíznak, akik képesek lesznek ígéreteiket teljesíteni. Kérte, arra is figyeljenek, hogy kiválasztott jelöltjeik az ő gondjaikkal is hajlandók legyenek foglalkozni.
Gašparovič együttérzését fejezte ki a természeti katasztrófa sújtotta közösségeknek és egyéneknek, mégis arra kért mindenkit: járuljon a szavazóurnákhoz szombaton, hogy a jövő alakításában maga is részt vegyen.Az árvízi helyzet ellenére arra kérte az illetékeseket, segítsék az embereket mindenütt, hogy méltóságteljes, folyamatos legyen a szavazás, fölösleges gondok nélkül. Párhuzamosan köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a vészhelyzetben anélkül, hogy abból politikai tőkét akart volna kovácsolni. Megdicsérte rugalmas döntéseiért a kormányt, amely pénzt adott az árvíz következményeinek felszámolására, bízik az EU további segítségében, s jelezte: olyan szakértői tanács megalakítására is szükség van, amely a természeti katasztrófák megelőzéséhez vezető útmutatást dolgoz ki.

Szlovák Rádió, Felvidék Ma