Folytonosságot ígér a visegrádi négyek tevékenységében Szlovákia, amely július elsején Magyarországtól veszi át egy évre a V4-ek elnöki tisztségét. A szlovák elnökség munkatervét a kormány “Hatékony Visegrád – folyamatosság, összetartás, szolidaritás és tájékozottság” címmel fogadta el. Szlovákia a következő időszakban szeretné teljesíteni az iránta megfogalmazott elvárásokat, mind a régió szintjén, mind az Európai Unió és a NATO irányában is. Ugyanakkor szeretné érvényesíteni saját érdekeit is – állapította meg a pozsonyi külügyminisztérium.
A kormánydöntésről kiadott közlemény emlékeztet, hogy a szlovák V4-es elnökség második fele egybeesik azzal a félévvel, amelyben Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
A szlovák elnökség idején is sor kerül a visegrádi négyek államfőinek, kormányfőinek és külügyminisztereinek találkozóira. A négy tagállam – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – köztársasági elnökei a tervek szerint november 5-6-án a nyugat-csehországi Karlovy Varyban találkoznak.
Két miniszterelnöki találkozó is tervben van, a pontos helyszín és időpont még egyeztetés alatt áll. Mindkét találkozóra Szlovákiában kerül sor várhatóan november végén, december elején, illetve a jövő év júniusában. A külügyminiszterek októberben a Nyugat-Balkán problémáiról, jövő tavasszal pedig a keleti partnerségről tanácskoznak.
A szlovák elnökség idején emlékeznek meg a visegrádi csoport létrehozásának 20. évfordulójáról is.
Szlovákiától a jövő év közepén Csehország veszi át a V4-ek elnöki tisztségét.
MTI, Felvidék Ma