Az Erste Group adózott eredménye 471,9 millió euró lett az idei első félévben, 4,1 százalékkal maradt el a 2009 első félévében mért értéktől – közölte a bank. Ez 12,1 százalékos bővülést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A költség/bevétel arány az egy évvel korábbi 52,5 százalékról 48,8 százalékra javult.
Az idei első félévben a nem teljesítő hitelek aránya az ügyfélhitelekhez viszonyítva 7,3 százalékot tett ki a 2009. június 30-án mért 5,9 százalékkal szemben.
“Az Erste Csoport tovább tudott építkezni az idei év elején tapasztalt erős növekedés után. Ezt a második negyedévben az egymilliárd eurót is meghaladó kiváló üzemi eredmény, a kockázati költségek folytatódó stabilizációja, valamint a kelet-közép-európai gazdasági fundamentumok terén bekövetkezett fokozatos javulás is segítette” – emelte ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.
Az Erste Group közlése szerint a legfejlettebb kelet-közép-európai piacai, vagyis Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország sikeresen kijutott a recesszióból. Ennek a hatására az idei esztendőben már szerény mértékű növekedésre lehet számítani ezekben az országokban. A gazdasági fellendülést ezekben az államokban kezdetben inkább az export, mintsem a belső kereslet táplálja majd. Romániában a kilábalás lassabban zajlik, az előrejelzések szerint a gazdaság növekedése csak 2011-től fog beindulni.
mti, Felvidék Ma