Ivan Gašparovič köztársasági elnök konstruktív viszonyt szeretne a kormánykoalíció és az ellenzék között, és azt is helyénvalónak tartja, hogy a témákat elsősorban a kormány határozza meg törvényjavaslataival.

 

Az államfő helyesli Robert Ficónak, a Smer elnökének álláspontját, hogy minden ésszerű, az ország lakosságának kedvező javaslatot támogatni fognak, s azt sem ítéli el, hogy kemény ellenzéki fellépést helyeznek kilátásba, ha a polgárokat sújtó intézkedések kerülnek terítékre. Az államfő a TASR hírügynökségnek azt is elmondta, nem lát okot arra, hogy a hagyományos koalíció-ellenzék viszony változzon. Maga az államfő sem fogja támogatni azokat a törvényi változásokat, amelyek a lakosság érdekeit fogják sérteni. Jelszavát, hogy „ nemzetben gondolkodom, szociálisan érzek“ a kormánnyal való együttműködésben is fenn kívánja tartani. „Ha azok a szociális törvények fognak változni, amelyeket jóhiszeműen aláírtam, mert meggyőződésem szerint a polgárok érdekeit szolgálták, ott nem számíthatnak a támogatásomra“ – fogalmazott Gašparovič. Nem lesz ilyen szigorú akkor, ha maga is látni fogja, az új intézkedések a lakosság javára válnak.
Az államfő arra a tényre reagált, hogy tegnap Iveta Radičová kormányfő Robert Ficóval tárgyalt a képviselők és bírák mentelmi jogának szűkítését javasló törvénymódosítás esetleges támogatásáról, mivel ez az alkotmány közvetett módosítását jelentené, tehát legalább 90 támogató szavazat kell az elfogadásához a koalíció 79 szavazata helyett. Robert Fico a kormány javaslatának támogatására a szeptember 18-ai népszavazás előtt nem lát okot. Ennek a népszavazásnak az egyik kérdése ugyanis a képviselők mentelmi jogának korlátozásáról szól. A bírák mentelmi jogának kérdése Fico szerint a bírói függetlenséget veszélyeztetné, ezért azt támogatni nem fogják.

Felvidék Ma