A magyar kormány szerint csak az etnikai alapon szerveződő magyar pártok szolgálják a magyarság megmaradását, a szlovákiai Híd-Mosthoz hasonló vegyes szerveződések az asszimilációt szolgálják – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács soros ülésén Semjén Zsolt azt mondta: a magyar állampolgárság megadása csak az első lépés volt a határon túli magyarok jogainak helyreállításáért folyó küzdelemben.Az új szlovák kormánykoalícióban részt vevő Híd-Most párt elnökén kívül az összes jelentősebb határon túli magyar politikai tömörülés vezetője megjelent a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nyilvános ülésén.

Az autonómiatanács elnöke szerint a magyar kormánynak joga van eldönteni, mely szervezetekkel működik együtt a Kárpát-medencében. Tőkés László szakítana az RMDSZ által is hangoztatott egyenlő távolságtartás elvével.

„Mindig viszolyogva hallgattam ezeket a megnyilatkozásokat, mert mondanom sem kell, hogy hozzám legalábbis, de gondolom, hozzátok sem áll épp olyan közel a Gyurcsány-kormány, mint az Orbán-kormány, tehát az azonos közelség és távolság elvét indulásból el kell vetnünk” – fejtette ki Tőkés László.

Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes arról beszélt: a kettős állampolgárság kiterjesztése a kezdő lépés volt, a cél a határon túli magyar közösségek autonómiájának megteremtése. A politikus megismételte, Magyarország kész a párbeszédre Szlovákiával, de elvi kérdésekben nem enged.

„A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, a mi kezünk most is ki van nyújtva, de soha többé – más ország belpolitikájának a kedvéért – nem fogjuk alárendelni a saját, emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket” – fogalmazott Semjén.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a magyarság megmaradását csak az etnikai alapú pártok biztosíthatják a szomszédos országokban.

hírTV