A magyar kormányzati struktúrában tárcaközi bizottság jön létre a nemzetpolitikai kérdések koordinálásra, a testület jövő kedden tartja alakuló ülését a magyar országgyűlésben A bizottság tagjai lesznek az egyes tárcák illetékes államtitkárai mellett a minisztériumok határon túli magyarokkal foglalkozó tisztségviselői, szakértői.


Várhatóan évente kétszer ülésezik majd a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat koordináló tárcaközi bizottság, míg a szakértői apparátussal havonta tekintené át az aktuális kérdéseket Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
A helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: a tárcaközi bizottság kedden a Parlamentben tartja előkészítő ülését. Közlése szerint az ülés megszervezésekor minden minisztert megkerestek, hogy delegálja a bizottságba a tárcánál a határon túli magyar témákért felelős államtitkárokat. A megbeszélésen így várhatóan 17 államtitkár és a tárcák szakértői apparátusa vesz majd részt.
Ezen az ülésen tekintik át a bizottság szervezeti felépítését, működési rendjét, és minden tárcától várják azokat az alapvető gondolatokat, amelyeket érvényesíteni szeretne a jövőben e területen – mondta.
A tárcaközi bizottság megalakításához szükséges kormányrendelet egy-két héten belül megszülethet – jelezte.
Répás Zsuzsanna kiemelte: a kormánynak az az elképzelése, hogy a nemzetpolitikai szempontok, és a határon túli magyarok érdekeit is figyelembe vevő gondolkodásmód ne csak egy kis szegletében húzódjon meg az államigazgatásnak, hanem hassa át annak egészét. Legyen jelen minden tárca elképzelése, terve és koncepciója között ez a szempont is – hangsúlyozta, hozzátéve: ezért szeretnék, ha minden minisztérium szervezeti és működési szabályzatában szerepelne a határon túli magyarságról való gondoskodás, mint feladat.
A helyettes államtitkár rámutatott: azért kell minden tárcánál szerepelnie a határon túli magyar ügynek, hogy építeni lehessen arra a szaktudásra, ami az adott minisztériumnál megjelenik. A nemzetpolitika minden területet érint, s így lehet az egyes tárcáknál a szakértelmet és tapasztalatot hasznosítani.
A nemzetpolitikai államtitkárságnak pedig az a feladata, hogy az információk begyűjtését és áramlását, valamint az együttműködést biztosítsa az egyes tárcák között.

Felvidék Ma, MTI