A Magyar Koalíció Pártja rendkívüli kongresszust tart szombaton Dunaszerdahelyen, ahol új elnökséget választanak a választási kudarc miatt lemondott testület helyére. A lehetséges elnökjelöltek közül eddig Berényi József és Kvarda József neve hangzott el leggyakrabban, de még a kongresszus idején is lehetőség van a jelölésre.

Két tapasztalt politikusról van szó, akik a rendszerváltozást követően folyamatosan jelen vannak a szlovákiai közéletben. A 43 éves Berényi József Alsószeli (Galántai járás) lakosa, a parlamenti választásokon 3-as sorszámmal indult, és 21 441 elsőbbségi szavazatot (karikát) kapott. Politikai pályafutását az egykori Független Magyar Kezdeményezésben kezdte, az MKP-ban az utóbbi három évben az elnökhelyettesi tisztséget töltötte be. A 61 éves Kvarda József Csenke (Dunaszerdahelyi járás) polgármestere, a választásokon 3264 karikát “gyűjtött” be, de ehhez a viszonylag alacsony (legalábbis Berényi szavazataihoz képest) számhoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy mindössze a 32. helyet foglalta el az MKP választási listáján – annak ellenére, hogy a Dunaszerdahelyi járás MKP-konferenciája második számú jelöltként (Miklós László mögött) javasolta őt a párt választási listájára. Kvarda József 1990-ben az Együttélés politikai mozgalomban politizált, az 1994-es önkormányzati komáromi nagygyűlés “motorjaként” tartották számon. Bár a szlovák parlamentből az MKP kimaradt, mindketten mandátummal rendelkeznek Nagyszombat megye parlamentjében – melynek Kvarda József az egyik alelnöke is.

Az MKP járási szerveitől a mai nap folyamán várják a jelöléseket az elnök és az elnökségi tagok személyére, de a küldöttek még a kongresszus napján is javaslatot tehetnek erre. Az elnökségen túl az MKP Országos Kongresszusa (mely immár a 10. közgyűlés) megválasztja az MKP Országos Tanácsának elnökét, és a párt országos bizottságainak a tagjait is. Az elnökség várhatóan 14 elnökségi tagot választ, amely során figyelembe veszik a regionalizmus elvét is úgy, hogy minden kerületből legyen legalább egy elnökségi tagja az MKP-nak. A kongresszusi küldöttek előbb a párt két kongresszusa közötti tevékenységet tekintik át, értékelik a választási eredményeket, majd a vitát követően választják meg az új vezetőségi tagokat. Az MKP közleménye szerint várhatóan 17 órakor ismertetik a sajtóval a rendkívüli kongresszus eredményeit.

Felvidék Ma