Anna Belouosovová, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke úgy véli, politikai provokáció volt Sólyom László, leköszönt magyar államfő vasárnapi komáromi látogatása. A politikus szerint már csak azért sem lehet politikától független Sólyom koszorúzása, mivel Bastrnák Tibor (Most-Híd), Komárom polgármestere és szlovák parlamenti képviselő hívta meg a magyarországi politikust. Belouosovová továbbá hozzátette, a komáromi Szent István-szobor megkoszorúzása a tavalyi meghiúsult látogatási kísérlet helyrehozásával magyarázható, de emellett a revizionista és soviniszta nagymagyar politika megnyilvánulása is. Ezt pedig szerinte csak alátámasztják azok a kijelentések, amelyeket Németh Zsolt magyar külügyi államtitkártól hangzottak el az elmúlt napokban.
A nemzetiek alelnöke szerint tehát egy provokációról van szó, amelyet a Most-Híd képviselőivel együtt készítettek elő. Minderre pedig azután nyílt lehetőség, hogy a szlovák kormányfő megígérte Orbán Viktornak a szlovákiai kettős állampolgárságot korlátozó szlovák jogszabály eltörlését.

TASR, Felvidék Ma