A Mindszenty József néhai hercegprímás életéről 2010 májusában, Komáromban bemutatott „Állok Istenért, Egyházért, hazáért” című monodráma elindult felvidéki és magyarországi körútjára. A Boráros Imre főszereplésével bemutatott színmű egyre népszerűbb a Kárpát-medencében. A júniusi felvidéki vendégszerepléseket követően Magyarországon is több előadást ért meg a darab. Július végén Balatonfenyvesen aratott osztatlan sikert a monodráma, mégpedig a reformátusok világtalálkozója alkalmával, ahol a többnapos rangos rendezvénysorozat egyik meghatározó programja volt a Mindszenty-darab. A siker természetesen Boráros Imre színészi tehetsége és Mindszenty alakja szerencsés találkozásának köszönhető.
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony Napján pedig az Esztergomi Várjátékok keretében, Esztergomban, a Bazilika tövében, szabadtéri színpadon volt nagy közönségsikere a monodrámának. Boráros Imrét és Petrécs Annát (Mindszenty édesanyja) percekig tapsolta a közönség, megköszönve azt a művészi élményt és katarzist, amit az előadással nyújtottak. Ez a lehetőség ajándék volt a művészek és a közönség számára egyaránt, hiszen hol aratna sikert a színmű, ha nem Mindszenty József érseki székhelyén, Esztergomban.
Ez a siker megelőlegezi azt, hogy a Mindszenty-monodráma eljusson valamennyi olyan helyre a Kárpát-medencében és a nyugati magyar emigrációban, ahol Magyarország néhai hercegprímása megfordult, lelkipásztori körutat tett, illetve szentmisét tartott. Őszre több ilyen vonatkozású meghívást kapott a darab.

Felvidék Ma