Hardicsa Tőketerebestől öt kilométerre délre, a Trnávka folyó partján fekszik. A 2001-es népszámlálási adatok szerint 1201 lakosából 1117-en vallották magukat szlovák, 67-en pedig magyar nemzetiségűnek.
Száz évvel korábban a lakosság többsége még magyar volt, de jelentős szlovák kisebbséggel. A községben a reformátusokon kívül élnek még görög és római katolikusok, pravoszlávok, valamint Jehova tanúi is. A református gyülekezet a 2009-es választói névjegyzék szerint 293 lelket számlál, de a gyermekekkel együtt több mint háromszázan vannak. A község a nyelvhatáron húzódik (a környező települések reformátusai már szlovák ajkúak), ezért már erre a gyülekezetre is jellemző a kétnyelvűség. A gyülekezet élére 2002 novemberében került ifj. Demes Tibor, akit 2004-ben választottak meg (előtte harminchárom éven keresztül az édesapja szolgált itt). A községre a vallási sokszínűség jellemző, de a reformátusok vannak a legtöbben. A vasárnap délelőtti istentiszteleten 80–90-en vesznek részt, a délutáni alkalmon 40–50-en vannak jelen az Isten házában. Mivel Hardicsa kétnyelvű gyülekezet, ezért egyik héten magyarul, a másikon szlovákul tartják az istentiszteletet. Ezt a rendszert idén februárban vezették be, korábban a vasárnapi alkalmak kétnyelvűek voltak: a gyülekezeti tagok magyarul énekelték az énekeket, és a magyar prédikáció után elhangzott egy ugyanolyan hosszúságú szlovák nyelvű igehirdetés is, imádsággal együtt. (Ez a megoldás többeknek nem felelt meg, ezért kellett változtatni.) A keresztelők, házasságkötések és temetések alkalmával viszont mind a két nyelven szolgál a lelkipásztor. A gyermek-istentiszteletek jórészt szlovák nyelven zajlanak, de magyarul is szólnak a kicsikhez, hogy ehhez a nyelvhez is kötődjenek. Ennek ellenére a többségi nemzetbe való beolvadás folyamatos a községben, és a magyar nyelv használata sajnos eltűnőben van a gyülekezetben is. Érdekes módon a bibliaórákat inkább magyarul tartják meg. Aki nem érti teljesen ezen a nyelven a magyarázatot, annak szlovákul is elmondja a lelkipásztor. Mivel Hardicsán még vannak magyar nyelvű istentiszteletek, ezért a környező szlovák református gyülekezetek csekély számú magyar nemzetiségű reformátusai (például a pár kilométerre lévő járási székhelyről, Tőketerebesről) is ide járnak, hogy anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét. „Ravasz László mondta egykor, hogy az egyháznak az iskola a virágoskertje. Magyar iskola viszont már rég nincs a községben, így a korábbi többség nyelve kihalóban van, és már csak az egyházközség az a hely, ahol még magyarul is meg tudják értetni magukat az emberek. Annak ellenére, hogy nagy az asszimiláció, mindent megteszünk azért, hogy amíg lehet, fennmaradjanak a magyar nyelvű szolgálatok” – mondja a lelkipásztor, aki szerint a nyelv megőrzésében nagy szerepe van a lelkésznek is, de elsősorban a szülőknek kellene foglalkozniuk a gyerekeikkel, hogy beszéljék a magyar nyelvet is. „Akinek helyén a szíve és az esze, annak a hovatartozásának a megállapítása sem kétséges” – teszi hozzá a lelkipásztor, aki azonban elismeri: mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy anyanyelvén élje meg a hitét. Aki szlovák, annak szlovákul, aki magyar, annak magyarul. Ifj. Demes Tibor szerint azért nehéz a gyülekezet jövőbeli terveiről beszélni, mert nincs utánpótlás. Itt is az a gond, hogy a hűséges reformátusok lassan eltávoznak az élők sorából, gyermekek pedig alig születnek (az utóbbi két évben csak egy-egy keresztelő volt). A legfőbb és állandó feladatuk természetesen továbbra is Isten igéjének a hirdetése, a megtérésre való hívás, hogy ne legyen hiábavaló a földi élet. Próbálják továbbá rendben tartani az egyházi épületeket. Idén átalakítják a parókiát, ahonnan az imatermet az egykori iskola épületébe helyezik át (előtte rendbe kell tenni), hogy 30–40 személy is kényelmesen elférjen benne. Elkészültét őszre tervezik, a munkálatokat adakozásból oldják meg (ha kell, a község is hozzájárul a kiadásokhoz).
Reformata/Kálvinista Szemle 2010/9
