Országos értekezletet tartott a DSZM-Néppárt, amelyen a választások óta először jelent meg a nyilvánosság előtt Vladimír Mečiar pártelnök. Értékelte pártja szereplését, vázolta parlamenti kiesésük okait, és jövőképet is festett pártja tagságának. A DSZM-Néppárt Vladimír Mečiar pártelnök szerint nehéz helyzetben van, ez azonban nem jelenti, hogy jövője sem lenne. Mečiar párt mai, nyitrai országos értekezlete után kijelentette, bár nem jutottak be a parlamentbe, a munkát nem hagyják abba. Az emberek közé fognak járni, feltérképezik a problémáikat, az utca lesz a fő működési terepük.
A párt egyelőre nem gondolkodik a vezérkar leváltásán. Maga Mečiar sem akar a DSZM-Néppárt tiszteletbeli elnöke lenni, méltatlan szerepnek tartja. Új arcot keresnek a párt számára, amely a 2014-es választási kampányban meg tudja majd szólítani az ország polgárait.
Hogy ki lesz az, másfél éven belül dőlhet el, az elnök addig Vladimír Mečiar marad. Az idei parlamenti választásokon való szereplést nem csupán a párt vereségének tartja a DSZM. A korábbi kormány bukott el Mečiar szerint, elsősorban a Smer önző, rossz kampányának köszönhetően. Míg ugyanis a DSZM a koalíció, és elsősorban a Smer irányvonala szerint kampányolt abban a reményben, hogy együtt jobb eredményt érnek el, a Smer ellenük fordult. Mečiar szerint a jövőben pártjának a saját programját, és a más pártoktól való különbözését kell majd hangsúlyoznia. A jelenlegi kormányt a választók 26 %-a támogatta Mečiar szerint, 74 %-a viszont nem. A kormány tehát nem élvezi az állampolgárok támogatását, ezért gyenge lábakon áll. Rámutatott arra is, hogy a kábítószerek és a homoszexualitás legalizásálának híve ül a parlamenti elnöki székben.

Mečiar arról is tájékoztatott, hogy két kerületei vezető lemondott funkciójáról: a pozsonyi elnök, Diana Štrofová és a zsolnai, Vladimír Pavelka lépett ki a DSZM-ből. Mečiar szerint rajtuk kívül többen is megválnak majd a párttól. A választási eredmények azonban nem jelentik azt, hogy a DSZM-Néppárt eltűnik a politikai színtérről. A párt folytatja tevékenységét, most a nemzeti és a szociális pillérre támaszkodva a konszolidáció útjára lép, és árnyékkormányt is létrehoznak.
A helyhatósági választásokon a párt szeretne minél jobb eredményt elérni. A szeptemberi népszavazástól viszont Mečiar elzárkózik, szerinte az csak az SaS népszerűségének növelését szolgálja.

Felvidék Ma