Mintegy hetven civil személy írta alá ma a kormányhivatal előcsarnokában kitett részvétnyilvánítási nyilatkozatot, amelyet elsőként a kormányfő látott el kézjegyével. A kormányhivatal a mára meghirdetett nyílt napot visszavonta a pozsonyi ámokfutó mészárlása miatt. A részvétkönyv kiállítása alkalmából Iveta Radičová újra mélységes sajnálatát és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, valamint az ámokfutás sérültjeinek. Megismételte: ő maga és kormánya mindent megtesz, hogy a történteket tüzetesen kivizsgálják. Emberi felindulással hangjában utasította el azokat a véleményeket, amelyek őt és kormányát bírálták a miatt, hogy holnapra állami gyásznapot hirdettek meg. „Nem lehet bőrszín kérdése” az együttérzés – mondta, nem tolerálható semmilyen durva bűncselekmény azért, mert állítólag valakinek problémái voltak valakikkel. Semmi nem magyarázza az ilyen véres bűncselekményt még akkor sem, ha az elkövetőnél betelt a pohár, vagy felmondták a szolgálatot az idegei. Radičová szerint ha voltak problémák a kiirtott családdal, azokat a megfelelő hatóságok közreműködésével kellett volna kezelni, nem önbíráskodással.
Kiállt a kormány döntése mellett a legerősebb ellenzéki párt, a Smer elnöke, Robert Fico is. Kijelentette: támogatja az ámokfutás körülményeinek aprólékos kivizsgálására irányuló összes igyekezet, s maga is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és sérültek családjainak.
Kora este a pozsonyi Szent Márton székesegyházban engesztelő gyászmisét celebrált Zvolenský püspök a meggyilkolt áldozatok lelki üdvéért. Ezen részt a szlovák kormányfő, számos közjogi méltóság kíséretében. A szentmise résztvevői az emberi élet tiszteletben tartásáért is imádkoztak.
A részvétkrónikát Iveta Radičová mellett aláírta Ján Figeľ, Ivan Uhliarik, Ivan Mikloš, Lucia Žitňanská, Jozef Mihál, Daniel Lipšic miniszter és Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkár is.

Felvidék Ma