A Szlovák Nemzeti Párt szélsőségesen nacionalista vezére, Ján Slota is indul a szeptember 25-i rózsahegyi tisztújító közgyűlésén. A nemzeti párt vezére úgy nyilatkozott, nem szeretne csalódást okozni azoknak, akik kérték őt, hogy újból jelöltesse magát a pártelnöki tisztségre.

 

„Az SNS tisztességes tagokból áll, s így zajlik majd a közgyűlés is” – hangsúlyozta a pártvezér. Slota úgy véli, hogy a pártelnöki posztról nyilvánosan kell szavazni, s ezt kimondja a párt alapszabályzata is. „Egész életemben azért harcoltam, hogy az SNS tagjai ne legyenek farizeusok. Szégyelljük magunkat a véleményünkért?” – tette fel a kérdést, egyben hozzátéve, hogy a titkos szavazás sem okoz neki gondot. Három jelölt van a Szlovák Nemzeti Párt elnöki posztjára. Slotán kívül, Anna Belousovová és Dušan Švantner is ringbe száll az elnöki posztért.

Felvidék Ma