Turcsányi Tibor: Az út előtte áll

Öt évvel ezelőtt gondolt egy merészet, s benevezett a Megasztárba. Nem ő volt az első a régióból (sokan emlékezhetnek még a nagybalogi Pásztor Évára), s az 5 ezer jelentkezőből el is jutott a meghallgatásig, ahol a V-Tech Miért? c. számát énekelte. De már előtte volt Hupka Andreával egy együttese, s bár a Megasztárban nem szerzett különösebb babérokat, céljairól nem tett le, s következetesen járja a maga útját. Turcsányi Tiborral a rimaszécsi kezdetekről, a budapesti folytatásról, Zalatnay Ciniről és Rúzsa Magdiról is beszélgettünk.

– Gyerekkorodban szavalóversenyekre jártál, emlékszel még a kedvenc versedre, s meddig jutottál legtovább?
– Nem pontosan emlékszem rá, de azt hiszem, szerepelt a versben egy csóka. Az elődöntőig jutottam.
– Az éneklés ötlete honnan jött? Ki szólt először, hogy érdemes lenne vele próbálkoznod?
– Ahogy szoktam volt mondani, „amióta megszülettem, azóta ragaszkodom a hangomhoz”, egy ordítással indult az egész. Alapiskolában beiratkoztam az énekkarba és ott kezdődött el minden igazán, mert előtte csak a szobám négy fala hallotta hangomat. Aztán a pozitív visszajelzések hatására kerestem a fellépési lehetőségeket.
– Szlovákiában nem is próbálkoztál, vagy több lehetőséget láttál Magyarországon?
– Mindenképp több lehetőséget láttam Magyarországon, ugyanis egy határ menti kis faluban élő kisebbséginek alig van kilátása bármiféle kulturális megmozdulásra, kitörésre.
– Rimaszécsről milyen út vezetett Budapestre? S mit szóltak a terveidhez a szüleid, a családtagok?
– Egy biztos: Bánrévéről indultam, és onnan már csak a vonat segített tovább haladnom a Keletiig. A viccet félretéve, az egyik ismerősöm szervezte buli kedvéért utaztam fel először a fővárosba, és tudtam, hogy itt maradok. Szüleim tudták, hogy a zene az életem, és otthon nem lesz lehetőségem megvalósítani álmaimat, ezért félve, kételyek közt, de hagyták a saját utamat járni, és elindultam az ismeretlenbe. Ilyen szülőket kívánnék mindenkinek.
– Nagyon sok tehetséges ember van a szakmában, de hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy valakire felfigyeljenek. Van elég türelmed végigjárni az utat?
– Bevallom, nagyon türelmetlen vagyok, nem szeretek egy helyben toporogni, és mindig többre és többre törekszem. Nagy szerencsém az is, hogy mára több magyar elismert előadóval sikerült szoros kapcsolatot kialakítanom. Igaz, hogy tehetséges ember bőven van a szakmában, viszont szerencsésnek érzem magam, mert egy ritka ajándékot kaptam az élettől: szoprán hangom van.
– Ki énekel még ebben a hangnemben Magyarországon?
– Huh. Magyarországon férfiként Vásáry Andrét áldotta meg ezzel a hanggal a sors, azonban abban különbözünk, hogy én nem komoly zenében kamatoztatom ezt, ezért sem azt a magas szintet ütöm meg, amit ő.
– Az utóbbi években különböző tehetségkutató műsorok jóvoltából tehetségek egész sora került felszínre, de a nagy többségükre már nem is emlékszünk. A média felkapta őket, aztán gyorsan túladott rajtuk. S ezt a többségük nem jól viselte.
– Szerintem, ezek a „tehetségkutató” műsorok teljesen tönkreteszik a magyar zeneipart, mivel minden évben egy tucat újdonatúj „énekes” születik, és eltűnésük ennek is köszönhető. Maradandót kell alkotni, ezen fáradozom.
– Szlovákiában 2007-ben különdíjat kaptál az Aranykakas Dalfesztiválon. Mit kell tudnunk erről a fesztiválról és erről díjról?
– Ez annak idején egy minden évben megrendezett dalfesztivál volt Füleken, és az ország különböző részéről jöttek résztvevők. Felkértek a szervezők, hogy vegyek részt a fesztiválon és szíves örömest elvállaltam. Meglett az eredménye.
– Egy házban laksz Rúzsa Magdival és Csányi Sándorral. Milyen szomszédok? Láttad már Csányit színházban játszani?
– Még Szlovákiában éltem, mikor megismerkedtem Magdival, ő nem volt ekkor már ismeretlen számomra; igazi tehetségnek tartom emellett. Sándort a tévéből ismertem eleddig, viszont egy nagyon közvetlen ember élőben, sajnos színházi szerepben még nem láttam, de mindenképp pótolni szeretném ennek hiányát, mert filmjeiben nyújtott alakításai miatt értékes színésznek tartom.
– Rúzsa Magdi azon kevés kivételek közé tartozik, aki meg tudott kapaszkodni a pályán. Szerinted ezt minek köszönhette?
– Ez a vajdasági lány besétált a Megasztárba mezítláb és elénekelt egy dalt. Hihetetlen, mekkora hang jön ki az apró lány torkából. Fennmaradását annak köszönheti, hogy mai napig megmaradt szerénysége, az a varázs, amit magával hozott, még most se szállt el. És törekszik a minőségre.
– Léptél már fel együtt vele?
– Erre még nem nyílt lehetőségem, de ki tudja, mit hoz a jövő.
– Nagyon jó kapcsolatban vagy Zalatnay Cinivel, akinek a honlapját szerkeszted főszerkesztői státusban, míg a lánya dalszöveget ír neked. Hogyan ismerkedtél meg velük?
– Cinit annak idején az egyik közösségi portálon ismertem meg, és néha leveleztünk egymással; aztán szóba jött, hogy megszűnt a honlapja és felajánlottam neki, hogy szívesen segítünk neki egyik barátommal új honlapot készíteni. Mivel Cini elég elfoglalt, megadta lánya elérhetőségét, akivel személyesen találkoztunk és a honlap megtervezése helyett úgy csacsogtunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Niki foglalkozik írással is, ezért merült fel, hogy dalszöveget írjon nekem.
– Ki írja a dalaid zenéjét?
– Több helyen próbálkoztam, úgy látszik sikerült megtalálnom a megfelelő stúdiót, amely számos neves előadóval dolgozott már. Jelenleg velük dolgozom.
– Csak saját dalokat énekelsz?
– Magam írom a dalszövegeimet, de külföldi előadók dalait is szívesen éneklem, mint például Janis Joplinét.
– Honlapodon nagy lelkesedéssel írsz arról, hogy megkaptad a magyar tartózkodási engedélyt, s várod, hogy az állampolgárságit is megszerezd. Ez annyira fontos neked, hisz gondolom, Rimaszécsen se vonta senki kétségbe a magyarságodat…
– Nem azért fontos számomra, mert bárki is kétségbe vonta volna, ez lelki dolog. Volt olyan eset, amikor Szlovákiában a fejemhez vágták, hogy magyar vagyok, akkor miért nem költözöm oda. Magyarországon erre még nem nagyon volt példa, azt szoktam mondani, lehet, hogy pontosan a határvonalra kellene költöznöm. Egy olyan ember, aki a saját országába születik, soha nem fogja megérteni, hogy mit jelent ez az érzés.
– Hogyan lehet ma Magyarországon bekerülni a médiába? Van saját honlapod (www.turcsanyitibor.hostoi.com), s vannak menedzsereid is, akik a jövőképed megalkotásán dolgoznak. Milyen lesz ez a jövőkép?
– Sajnos ott tart ma a magyar zenei piac, hogy kapcsolatok nélkül lehetetlen akármit is elérni. Mára sikerült kialakítanom azt az ismeretségi kört, akik segítségemre lehetnek a továbbjutásban. Mindezek ellenére természetesen sokat kell dolgoznom.
– Konkrétan milyen terveid vannak? Szeretnél akár musicalekben, színházi előadásokban szerepelni?
– Semmi jónak nem vagyok az elrontója, és több szerepben is kipróbálnám magamat, a célom az, hogy ebben a rohanó világban, ha csak egy kicsit is, de megajándékozhassam az embereket valamivel. S minden énekes álma egy saját nagylemez.
– Szlovák szakmunkás bizonyítványod van. Mi történik abban az esetben, ha nem sikerül betörnöd a szakmába, s nem sikerül megvalósítani a terveid?
– Ezek a bizonyítványok kétnyelvűek, ezért itt is elfogadottak. Jelenleg is iskolába járok, méghozzá egy esti gimnáziumba, ilyen félelmeim tehát nincsenek.
– Mikor és hol láthatunk, hallhatunk élőben?
– Mint említettem, zenei anyagomon dolgozom, ami hamarosan elkészül, és remélhetőleg beindulnak a fellépések. A honlapomon mindig lehet tájékozódni az aktuális eseményekről.
– Sosem vártam másra, csak egy szép új tájra – énekled Az út már előttem áll c. dalodban. De azt is írod valahol, hogy már nem tudnál otthon élni. Megtaláltad már ezt a szép új tájat?
– Igen, szerintem megtaláltam.

Juhász Dósa János, Gömöri Hírlap