Andruskó Imre, az MKP komáromi helyi szervezetének távozott elnöke Bósza János polgárjogi aktivista polgármester-jelöltségéről úgy nyilatkozott, hogy annak van humorérzéke. Legalább ennyire a humorműfaj kategóriájába tartozik azonban Andruskónak az a kijelentése, hogy Berényi József mondjon le MKP-elnöki tisztségéről, ha Komáromnak az önkormányzati választások után nem lesz MKP-s polgármestere és MKP-többségű önkormányzata.
Andruskó Imre azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy az MKP komáromi helyi szervezete pénteki gyűlésén úgy döntött, a párt önálló listával és saját polgármesterjelölttel indul a november 27-i helyhatósági választásokon.
Nos, Andruskó Imre négy évvel ezelőtt, 2006-ban az MKP polgármesterjelöltjét, M. Horváth Lajost támogatta – ahogy az egy helyi szervezeti elnöktől elvárható volt. De akkor nem vélte úgy, hogy le kéne mondania helyi szervezeti elnöki tisztségéről, amennyiben az MKP-s jelölt veszít! És mint ismeretes, ez be is következett, és a korábbi polgármester, Bastrnák Tibor (MKP-s tagságát felfüggesztve, függetlenként indulva) maradt a tisztségében (ahogy Andruskó is).

Andruskó Imre most pénteken, kudarcát követően lemondott a helyi szervezet elnöki tisztségéről, bár ez a megfogalmazás így nem teljesen helytálló. Andruskó ugyanis nem mondta, hogy lemond, hanem a szavazás után, mikor a jelenlévő komáromi MKP-tagoknak több mint a kétharmada elvetette a Most-Híd formációval való közös polgármester-jelölést és a közös képviselői listát, felállt és azt mondta, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel felfüggeszti MKP-tagságát és függetlenként indul az önkormányzati választásokon. Arra a tagság soraiból érkező kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy lemond az elnöki funkciójáról, azt a választ adta, hogy nem kell lemondania, hiszen a tagsága felfüggesztésével ez automatikusan megszűnik. És még egy érdekességről hajlamosak megfeledkezni a “független” tudósítások. Andruskó Imre (ahogy Fehér Csaba és ifj. Batta György is) még azelőtt jelentette be, hogy felfüggeszti a tagságát és függetlenként indul a választásokon, mielőtt eldőlt volna, hogy a tagság jelöli-e egyáltalán polgármesterjelöltnek, vagy indítja-e őket önkormányzati képviselőjelöltként! Ez gyakorlatilag egyenlő a komáromi MKP “tagság” átmentési kísérletével (pl. egy másik, nem tisztán magyar pártba).

Térjünk még vissza Andruskó Berényivel szembeni megnyilvánulásához, miszerint az MKP elnöke asszisztált a komáromi szervezet elnökének kudarcához. Berényi József azonban nemcsak Komárommal kapcsolatban, hanem általánosságban hangsúlyozta, ahol az MKP teheti, induljon önállóan, ahol szükséges, ott keressen szövetségeket. Berényi már elnökké választása napján nyomatékosította, nem engednek az esetleges zsarolásoknak az önkormányzati választások előtt. Komárom városát az MKP a stratégiailag kiemelt fontosságú települések között tartja nyilván, és ott úgy felsorakozni egy más pártból való olyan polgármesterjelölt mögé, aki az indulási szándékáról nem is tárgyalt az MKP-val, viszont elvárná annak támogatását – nos, az MKP részéről ez egyenlő lett volna az önfeladással.

A komáromi helyi szervezet elnöke mostani távozásával tulajdonképpen eljutott abba a stádiumba, ahová már a megyei önkormányzati választások kampánya során (mikor más párt jelöltjét népszerűsítette a sajtóban), illetve a január 28-i MKP-taggyűléskor el kellett volna jutnia. Az említett napon ugyanis Andruskó Imre bizalmi szavazást kért személyével kapcsolatban az alapszervezetben, és ugyan megkapta a jelen lévő és szavazó helyi szervezeti tagok szavazatainak többségét, azonban a bizalom megerősítéséhez a párt alapszabályának értelmében valamennyi helyi szervezeti tag többségi szavazatára lett volna szükség. Mivel akkor a komáromi MKP-szervezet tagjai nem tiltakoztak eléggé hangsúlyosan az alapszabály megsértése ellen, Andruskó maradt elnök.

A pénteken tartott komáromi MKP-taggyűlésen minden bizonnyal nem Berényi József szavai voltak azok, amelyek eldöntötték a komáromi helyzet alakulását. Az MKP komáromi helyi szervezete ennél sokkal “önfejűbb”, és ezzel több mint 10 éven át folyamatosan szembesült az MKP országos vezetése is – érdemi változások nélkül. Ez most Berényi két hónapos elnökösködése után bekövetkezett. Ezt Komáromban akár győzelemként is elkönyvelhetik – attól függetlenül, hogy ki lesz Komárom polgármestere november 27-e után. A megújulás és az őszinte beszéd útjára léphet végre a komáromi MKP alapszervezet.

Felvidék Ma, Oriskó Norbert