Nincsenek kétségeim afelől, hogy Rudolf Chmelt, mint kiváló demokratát és úriembert (a kettő korántsem jár mindig együtt) a legnemesebb szándékok vezérlik, amikor a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításán töri a fejét. Mégis lehetetlen eltekinteni attól az aprócska ténytől, hogy mindez az igencsak romlott múltú és jelenű Most-Híd párt színeiben történik. Márpedig amihez Bugár Bélának köze van, az kizárt, hogy tisztességes ügy legyen.
És vélhetően ez sem az. A létező legolcsóbb kampányfogásról van ugyanis szó, ami nem kerül semmibe, ugyanakkor – abból kiindulva, mennyi szellemileg alultáplált szavazó erősíti a felvidéki magyarság sorait – szép haszonnal kecsegtethet az önkormányzati választásokon. Legalábbis bukni nem lehet vele. Ha ugyanis „odafönt” a nagyok elmeszelik a javaslatot (ami borítékolható, hiszen ki merné azt feltételezni, hogy a szlovák hivatalnokok számára magyar nyelvismereti kötelezettséget is előírnának, márpedig e nélkül ugyebár üres lufi az egész) – pl. a 10 százalékos küszöböt – kényelmesen lehet mutogatni a többiekre, hogy bizony ők mondtak nemet, mi megtettük, amit lehetett. És a szegény szlovákiai magyar választó mindezt készséggel elhiszi. Miért is ne tenné? Nem először fordulna elő vele.
Pedig csak gondolkodni kellene egy kicsit. Mondjuk például azon, hogy vajon 10 év alatt hány magyar tűnt el a Felvidékről, s ebből mennyien az asszimilációnak köszönhetően. És mindezalatt az asszimiláció elleni harc újkeletű élharcosai vajon mit cselekedtek? Miként lehet, hogy a korábban kormánytényezőnek mondott MKP, élén Bugár Bélával, képtelen volt akár csak a legcsekélyebb mértékben is megkezdeni az asszimilációs rém elhárítását? Mert bizony ezen a téren a világon semmi nem történt, az olcsó és halálra unt szájkaratét leszámítva.
Ez az újabb 10%-os küszöbös mutatvány sem több olcsó parasztvakításnál, ami talán elegendő lesz néhány szavazathoz az önkormányzati választásokon, de a kisebbségi probléma megoldásához semmiképp. Csak az események után futunk, ahogy mindig tettük. Várjuk meg, míg szépen 10, majd 8, aztán 5 százalék alá csökken a magyarság aránya egyes településeken, hogy aztán ehhez szabhassuk a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt? Így végül elérjük azt a szintet – mondjuk 0,01 százalékot – ami már a szlovák felebarátainknak is megfelelő lenne, s így, Szlovákia kicsi indiánjaiként nagyszerű turistalátványossággá válhatnánk. A rendkívül szimpatikus orcájú vidékfejlesztési miniszterünk ebből biztosan mesés üzletet tudna csinálni, nyilván e területen is minden arannyá változna, amihez csak hozzányúl…
Szép dolog (lenne) a nyelvhasználat biztosítása, csak valaki biztosítson majd hozzá nyelvhasználókat is…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
